Hírek

25.03.2024 A Doneck Euroflex 2018 óta anyagilag hozzájárul az éghajlatvédelmi projektekhez!

Értékes mérföldkő a 2Bsustainable! megnevezésű Doneck stratégia keretében. Felelősséget vállalunk a jövőnkért! A Doneck Euroflex 2018 óta számolja ökológiai lábnyomát és ezzel a ClimatePartner-rel együttműködve a keletkezett kibocsátás mértékében anyagilag hozzájárul* a klímavédelemhez. A Doneck ebben az évben finanszírozza és támogatja a megújuló energiák sokrétű elterjedését Ázsiában. A tanúsított éghajlatvédelmi projektek Ázsiában különböző országokban szél- és napenergia-, vízerőmű- és biogázprojektekben valósulnak meg.

„Vállalatunkat átalakítjuk egy ökológiai, társadalmilag felelős és nemzedékek közötti igazságos jövő érdekében!” Arndt Breitbach, a Doneck Network vezérigazgatója. „Stratégiai tevékenységi területeink egyike a fenntarthatóság, amellyel előmozdítjuk ambiciózus és mérhető céljaink megvalósítását. A 2Bsustainable! megnevezésű fenntarthatósági stratégiánk olyan meghatározott fenntarthatósági célokon alapul, amelyeket az alapjául szolgáló fenntarthatósági programmal érünk el. A sikeres megvalósítást a Doneck fenntarthatósági jelentésében évente dokumentálják és közzéteszik.

E mérföldkő mellett a Doneck optimalizálja a teljes értékteremtő tevékenységét, a nyersanyag beszerzésétől a laboratóriumokban való munkavégzésen át, a nyomdafesték gyártásáig és a logisztikáig, annak érdekében, hogy mindig a lehető legnagyobb mértékben garantálja a vállalatnak a környezettel való összeférhetőségét. Ennek legfontosabb építőeleme a megvalósított visszaforgatási rendszer és a zöld munkafolyamatunk. A fenntarthatósági program a környezetvédelemre vonatkozó stratégiai célokat tartalmaz, melyeket mérhető számadatok támasztanak alá.

A Doneck erős partnerként és megoldásszállítóként a körforgásos gazdaság (Circular Economy) innovatív és praktikus termékeinek ki- és továbbfejlesztésére összpontosított. 

További információ a következő weboldalakon található: https://www.climatepartner.com/53392-1801-1001

*A hozzájárulás nem vonatkozik az olyan közvetett kibocsátásokra, amelyek a vállalaton kívül keletkeznek, mint például a nyersanyagok és előgyártmányok előállítása, a külső logisztika során, valamint a termékek felhasználása és ártalmatlanítása vagy más folyamatok közben.

Fotó: Climate Partner tanúsítvány

31.05.2023 A Doneck Euroflex megkapta az EcoVadis Gold Standardot a kiemelkedő fenntarthatóságért.

A nemzetközi nyomdafestékgyártó a 2022. évi ezüst után ARANY éremre javította az EcoVadis értékelését! Ez a díj a Doneck Euroflex fenntartható üzleti gyakorlat és társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségét tükrözi.

„Az EcoVadis aranyérem mérföldkő a 2Bsustainable! fenntarthatósági stratégiánk sikeres megvalósításában. A fenntarthatóság az egyik stratégiai területünket jelenti, amellyel előmozdítjuk az ambiciózus és mérhető célkitűzéseinket“ - nyilatkozta Arndt Breitbach, a Doneck Euroflex vezérigazgatója.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a vállalati fenntarthatósági programunk eredményességét és előrehaladását független, külső minősítés igazolta.“ - tette hozzá Raphael Kirn, a Doneck Euroflex fenntarthatósági felelőse.

Az EcoVadis a világ legnagyobb vállalati fenntarthatósági értékelő rendszere. Hét vállalatirányítási mutatót mértek huszonegy fenntarthatósági jellemzőn, négy terület tekintetében: a környezet, az etika, a munka- és emberi jogok, valamint a fenntartható beszerzés. A módszertan olyan nemzetközi CSR szabványokon alapul, mint a Global Reporting Initiative, az ENSZ Globális Megállapodása és az ISO 2600.

Az EcoVadis Gold Standard minden érdekelt fél számára átláthatóvá teszi a Doneck Euroflex teljesítményét a fenntarthatóság terén. Sok nemzetközi vállalat használja ezt a minősítést a beszállítók fenntartható vállalatirányításának rendszeres vizsgálatára.

Nemzetközi vállalatként a Doneck Euroflex nagy felelősséget vállal az ügyfeleiért, alkalmazottaiért, partnereiért, beszállítóiért, a közvetlen környezetéért és általánosságban a környezetért. A Doneck Euroflex célja, hogy erős partner és a megoldások szállítója legyen, amely beépíti a fenntarthatóságot az alapfolyamataiba, a döntéshozatalába és a termékeibe. Ezen törekvések sikeres megvalósítását most az EcoVadis aranyérem odaítélése is alátámasztja.

Fotó: EcoVadis Certification

08.11.2022 A Doneck Network szinte teljes termékskálája megfelel a Cradle to Cradle (bölcsőtől a bölcsőig) kritériumoknak!

A Doneck Network a We think green fenntarthatósági stratégiája keretében nagy hangsúlyt fektet a körforgásos gazdaságra. A nemzetközi nyomdafesték-gyártó ennek megfelelően a teljes nyersanyag-palettáját ellenőriztette a Cradle to Cradle Certified® Termékprogram alapelvei szerint.

A Doneck Network szinte teljes festékválasztéka olyan alapanyagokra alapul, melyek megfelelnek legalább a C2C bronz szintnek. Ezen kívül számos olyan nyersanyag létezik, amely lehetővé teszi a Doneck Network számára, hogy a megfelelő összetételekkel elérje az ezüst illetve arany szintet is.

A Doneck Networknak így van például egy speciális szövetfesték-családja, amely tanúsított C2C ezüst státusszal rendelkezik. Emellett már most számos olyan festék létezik, mely válogatott alapanyagokból készül, és megfelelnek az arany fokozat kritériumainak. Ezek tanúsítását szükség esetén a vevőkkel együttműködve végre lehet hajtani.

A Cradle to Cradle a termékek fenntarthatóságának tudományos értékelésére alapszik. Ez lehetővé teszi a teljes csomagolási ellátási lánc vonatkozásában, hogy ambiciózus és mérhető előrelépést tegyünk a fenntartható technológia továbbfejlesztésében.

Az elismert Epea intézet független értékelőként és innovációs partnerként vetette alá a Doneck Network nyersanyagait a Cradle to Cradle Certified® Termékprogram anyagértékelésének. Az anyagi megfelelőség alatt a C2C Elv környezetbarát, egészséges és újrahasznosítható anyagokat ért (technikailag az újrahasznosítást). Ez garantálja a terméknél az anyagbiztonságot az emberek és a környezet számára.

„Ez a részletes értékelés fontos mérföldkő volt számunkra ahhoz, hogy a jövőben új és innovatív termékekkel tartósan növeljük a fenntarthatóságot.“ - így nyilatkozott a sikerről Dr. Michael Heinenberg, a Doneck Network Technical Safety Service vezetője.

Fotó: Doneck Network

09.08.2022 We care: Tartós segítség a csádi családok élelmezésének javítására!

A Doneck júliusban tudatosan úgy döntött, hogy új, egyedi együttműködési szerződést ír alá a CARE Luxembourggal, hogy következetesen folytassa nemzetközi és társadalmi elkötelezettségét, és segítse az afrikai embereket.

Csád a világ egyik legkevésbé fejlett országa (189 ország közül a 187. helyen áll). Az olyan éghajlati és környezeti hatások mellett, mint az aszály, a homokviharok és az árvizek, a világpolitikai helyzet miatt még élelmiszerhiány és növekvő élelmiszerárak is jelentkeznek.

Frédéric Haupert, a CARE Luxembourg igazgatója lenyűgöző beszámolót tartott Rita Knippelnek és Arndt Breitbachnak a csádi helyzetről, és eközben ismertette az emberek jelenlegi problémáit. Ennek eredményeként született meg ezen, a család táplálkozásának javítására szolgáló projekt.. A Wadi Fira régióban a CARE tavaly már sikeresen dolgozott súlyosan alultáplált gyerekekkel, és jelentősen javított a helyzetükön.

„A Doneckkel régóta tartó együttműködésre tekintünk vissza. 2016-ban az első projektben két nigeri szülészeti klinikát csatlakoztattunk az ivóvízvezetékekhez. Nagyszerű pillanat volt ez az emberek számára, amikor a vizet már nem a kútból hozták, hanem a csapból jött. A tiszta vízhez való hozzáférés különösen a gyermek megszülésekor óvhatja meg az anyákat és az újszülötteket a fertőzésektől és más életveszélyes betegségektől. Ez a siker személyes és rendszeres eszmecserét eredményezett szervezetünk és a Doneck között. Örülök az új együttműködésnek.” Frédéric Haupert, a CARE Luxembourg igazgatója.

A stratégia: Wadi Fira régió mezőgazdaságának hozzáigazítása a jelenlegi és jövőbeli éghajlati viszonyokhoz. Csádban az afrikai lakosság 60%-a a mezőgazdaságban dolgozik. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a CARE a helyszínen tréningeket fog tartani a dolgozóknak, amelyeken 300 nő és férfi meg fogja tanulni, hogyan kell sikeresen gazdálkodniuk a földjeiken. Csökkentett vízfogyasztással és növényvédő szerek használata nélkül alkalmazkodnak az új körülményekhez. Megtanulják, hogyan biztosítható a betakarított élelmiszerek eltarthatósága. Ez segít a termékek tartósításában és sikeresebb értékesítésében. A segélycsomagot a mezőgazdasági munkát segítő jobb minőségű berendezések és gépek egészítik ki.

„Ezzel a projekttel nem csak a 300 nőnek és férfinak segítünk, hanem közvetlen családjuknak is, hogy a gyerekek hosszú távon védve legyenek az alultápláltságtól. Az élelem biztosításának megtanult szokásai messze túlmutatnak a családokon, és így javítják a régió falvaiban és közösségeiben élő emberek helyzetét. Szolidárisak akarunk lenni ezekkel az emberekkel, különösen most, ezekben a mindannyiunk számára nehéz időkben.” Magyarázza Arndt Breitbach, a Doneck Network ügyvezető igazgatója ezt a lépést.

Ezen túl a Doneck munkatársait is bevontuk a kommunikációba és a tájékoztatásba. Ezt az együttműködést a CARE Luxembourg, a Doneck és a luxemburgi külügyminisztérium finanszírozza.

Fotó: CARE Luxembourg

https://www.care.lu

22.06.2022 A Doneck Network ezüst kategóriában az EcoVadis fenntarthatósági rangsorban!

A Doneck Network már évek óta dolgozik az ambiciózus fenntarthatósági koncepción, a „We think Green“ és a „We care“ mottókkal!

Büszkék vagyunk arra, hogy az Ecovadis fenntarthatósági platformján már az első megjelenéssel ezüst kategóriát értünk el. Ez még jobban ösztönzi azt a küldetésünket, hogy folytassuk a fenntarthatóság építését.

Ez megerősíti azon törekvésünket, hogy az egyik vezető nyomdafesték-gyártóként új standardokat állítsunk fel!

Az EcoVadis a világ legnagyobb vállalati fenntarthatósági értékelő rendszere. Hét vállalatirányítási mutatót mértek huszonegy fenntarthatósági jellemzőn, négy terület tekintetében: a környezet, az etika, a munka- és emberi jogok, valamint a fenntartható beszerzés. A Doneck az EcoVadis által értékelt cégek közül a nyomdafestékek, festékek és lakkok területén a legjobb 25% között van.

A Doneck hálózat sikeres fenntarthatósági stratégiájának további bizonyítéka, hogy a „Green life ink“ (pl. a komposztálható festékcsalád) és a „Blue planet ink“ (pl. a Cradle to Cradle® tanúsítványú nyomdafesték-család) termékinnovációk kiváló nyomtatási eredményei és a problémamentes átállítás az ügyfeleink számára jól bevált a gyakorlatban.

Fotó: EcoVadis tanúsítvány, Doneck Network

18.02.2022 Doneck Network „We think green“ Doneck honlap újraindítása

Az újonnan kialakított internetes megjelenés hangsúlyozza a Doneck Network fenntarthatósági stratégiájának lényegét. A Doneck az egész vállalatban továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet a zöld jövőt szolgáló termékekre és munkafolyamatokra. Hogy a „We think green“ jelmondatot hogyan éltük meg a Doneck Network-nál, azt nagyon jól mutatják a házon belüli kutatásnak köszönhető innovatív termékfejlesztések, a körforgásos gazdaság felé való fejlődés, valamint a zöld munkafolyamataink eddigi eredményei.

„Büszkék vagyunk az átfogó innovációinkra, amelyekkel hozzájárulunk egy jobb jövő megteremtéséhez. Ezt látvány és hangsúlyozás szempontjából úgy kell bemutatnunk a honlapunkon, hogy a vásárlóink egyszerűen ki tudják választani a megfelelő festékcsaládot a jövőbeni kihívásokhoz. Továbbra is együtt dolgozunk jövőorientált elképzeléseken, hogy olyan megoldásokat találhassunk, melyek az emberek és a környezet számára is megfelelőek.“ - nyilatkozta Arndt Breitbach úr, a Doneck Network vezérigazgatója

A Doneck vásárlói a „Green life ink“ márkával a biológiai körforgáshoz illeszkedő festékcsaládot választhatnak. Ezek olyan festékcsaládok, amelyek az EN 13432 szabvány szerint komposztálhatónak minősülnek, és OK Compost Industrial illetve OK Compost Home tanúsítvánnyal rendelkeznek. Emellett ezek bizonyos arányban megújuló nyersanyagokat tartalmazó nyomdafesték-családok.

A „Blue planet ink“ márkához az újrahasznosítási folyamatok optimalizálása érdekében műszaki körforgást biztosító festékcsaládok tartoznak. A Cradle to Cradle Certified® tanúsítvánnyal rendelkező nyomdafesték-családok (vízalapú és oldószeralapú festékek) széles termékportfólióját kínáljuk a vásárlóink számára, a legkülönbözőbb alkalmazásokhoz.

Az innovatív nyomdafestékcsaládjaink már a gyakorlatban is bizonyították a kiváló nyomtatási tulajdonságaikat. Az információink szerint problémamentes az átállás az innovatív festékcsaládjainkra. Nemzetközi szakértő csapatunk szívesen nyújt tanácsadást Önnek.

06.10.2021 A DONECK-NETWORK újabb árkiigazítása 2021.10.15. hatállyal

Az elmúlt két negyedévben töretlenül folytatódott a nyersanyagok, a szállítás és a csomagolás költségeinek erőteljes növekedése, és jelenleg nem látszik a vége.

Továbbra is jelentős ellátási gond mutatkozik a teljes nyersanyagágazatban, és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztosítsuk szállítási készségünket. Ez eddig nagyrészt sikerült is nekünk, de jelentős többletköltségek árán.

Eltekintve a nyersanyagárak dotálásától, amelyek a vegyi alapanyagok és a lényeges előgyártmányok ellátási láncaiban tapasztalható számos szűk keresztmetszet miatt az egekbe szöktek, időközben a tengeri szállítás esetében is a szokásos szállítási díjak többszörösével kell számolnunk.

A költségnövekedés gyakorlatilag minden szerves pigmentet érint. A szervetlen pigmentek nagymértékben érintettek, ugyanígy a gyanták és a kötőanyagok, valamint az oldószerek és adalékanyagok. Néhány beszállító a folyó negyedévben „vis maior”-t vagy „értékesítés ellenőrzést” jelentett be, vagy akár több hónappal is megnövelte a nyersanyagok szállítási idejét.

A szállítási és csomagolási árak százalékosan szintén kétszámjegyű növekedést értek el.

Annak ellenére, hogy igyekszünk a költségnövekedést a legintenzívebb erőfeszítésekkel a lehető legalacsonyabban tartani, a Doneck Network is ki van téve ennek a jelentős inflációs nyomásnak. Ezért 2021.10.15-től további kényszerű árkorrekcióra van szükség.

Fotó: Doneck teherautó-flotta (Doneck Network)

20.08.2021 „Klímasemleges nyomdafesték-eljárás”

A Doneck luxemburgi székhelyén a teljes gyártási folyamat 2018 óta klímasemleges. Ezt igazolja a tanúsított szénlábnyom.

Az éghajlat-semleges kompenzáció jelenleg a tiszta szélenergia előmozdítása révén valósul meg a chilei Ovalle-ban. A korábbi években két másik projekt is volt: egy erdővédelmi projekt Brazíliában és egy kibocsátáscsökkentési program Peruban. Ezt a ClimatePartner Doneck klímavédelmi szakértő is megerősíti tanúsítványában.

A Doneck emellett aktívan és széleskörűen védi a környezetet: pl. a hulladék (pl. műanyag) keletkezésének elkerülése és mennyiségének csökkentése, újrahasználat az eldobható helyett, elektromobilitás, valamint a vízenergiából (2011 óta) és ökogázból (2018 óta) előállított villamos energia és még sok más. A „We think green”  vezérelv mentén a Doneck folyamatosan optimalizálja fenntarthatósági stratégiáját.

Fotó: Tanúsítvány és szélenergia Chilében (Forrás: ClimatePartner)

Link ClimatePartner: https://fpm.climatepartner.com/tracking/53392-1801-1001/de?utm_source=climatepartner.com&utm_medium=id

 

22.07.2021 A „Green Life Ink“-kel a Doneck Network & a Caps Cases új irányt vesznek a fenntarthatóság felé!

A Caps Cases a Doneck Network megújuló nyersanyagokat tartalmazó vízbázisú nyomdafestékét használja

Az utólagos nyomtatáshoz illesztett, megújuló nyersanyagok felhasználásával készült festékcsaládot a Caps Cases - a hullámpapír csomagolások egyik legnagyobb független gyártója - Nagy-Britanniában használja. A kiváló nyomtatási eredmények mellett ez a termékinnováció nagyon jó nyomdai futási tulajdonságokat, gépstabilitást, valamint könnyű tisztíthatóságot is nyújt.

A Stephen Walsh (Doneck UK) és Wayne Booker (Caps Cases) által vezetett projektben aktívan részt vett a Doneck UK alkalmazástechnológiai laborja, valamint a luxemburgi Headquarter Doneck Euroflex S.A. Research & Development Laborja.

„Az új Doneck festékekre való átállás kiválóan ment, és a csapat nagyon professzionálisan hajtotta végre! A brit festéklabor folyamatos szolgáltatásai és támogatása fantasztikus.” Wayne Booker, a Caps Cases Print Manager-e.

A Doneck által az ügyfelek számára nyújtott előnyök kézenfekvőek: Az innovatív festékrendszerek alkalmazásával csökken a szénlábnyom, ezáltal az üzem ökológiai lábnyoma. A vállalat védi az éghajlatot és a környezetet is.

„Így fenntartható, vízalapú, a gyakorlatban alaposan tesztelt, a papírnyomtatásban kiváló színteljesítményt nyújtó nyomdafesték-rendszert tudunk kínálni az ügyfeleink számára. Ennek köszönhetően az ügyfeleink képesek a Circular Economy (körforgásos gazdaság) keretében előállítani a termékeiket.“ mondta el erről a lépésről Edgar Becker, értékesítési vezérigazgató.

A Doneck a papírok következő alkalmazásaihoz kínál fenntartható festékeket, keverékeket, lakkokat: Hullámpapír utónyomtatás (WKH), papírzacskó és papírcsomagolás (WPN), pékáru zacskó (WSN), boríték (WXN) csillámlakk (WUR). A termékcsaládok azonnal szállításra készek.

Fotó: Jim Henshaw, Caps Cases és Wayne Booker, Caps Cases Print Manager (nyomdai igazgató) (Doneck UK)

https://capscases.co.uk

21.06.2021 Euro-Lakk: A Doneck Network antimikrobiális felülnyomó lakkja, ISEGA megfelelőségi nyilatkozattal!

A Doneck Network speciálisan összeállított, vízbázisú Euro-Lac WUM900056 magasfényű felülnyomó lakkja megfelelő felületi alkalmazás esetén antimikrobiális hatású. Alkalmazható az élelmiszeriparban papírra, kartonra, szalvétára történő nyomtatáskor. Szakértői vélemény szerint szakszerű alkalmazás esetén megfelelő a száraz, nedves illetve zsíros élelmiszerekkel való közvetlen érintkezésre.

A WUM900056 lakk legfontosabb fejlesztési célja az antimikrobiális hatás elérése volt. Emellett a lakk kiváló nyomtathatósági tulajdonságokkal rendelkezik, és javítja a kopásállóságot.

Ez a lakk használható merülő hengeres és rákeles nyomdagépnél is. A megfelelő hatás érdekében legalább 15 cm3 kimerítésű raszterhengert alkalmazzunk nyomtatott felületek esetében. Nem nyomtatott felületetek esetében két rétegben vigyük fel a lakkot ügyelve arra, hogy a második henger kimerítése nagyobb legyen, mint az első hengeré.

„A lakk a fénysugárzástól függetlenül fejti ki az antibakteriális hatást, mivel nem fotokatalitikus hatásmechanizmuson alapszik. Ezzel a különleges termékkel a Doneck Network kifejezi az innováció és az ügyfél-orientáltság iránti elkötelezettségét tekintettel arra, hogy a termék megfelel élelmiszeripari csomagolópapírokhoz is“ mondta el örömmel Arndt Breitbach, a Doneck Network vezérigazgatója.

Fotó: Doneck Network

14.06.2021 Doneck Hálózat: Ceflex tagság!

A „Circular Economy“ (körforgásos gazdaság) előtérbe helyezése a Doneck fenntarthatósági stratégiájában egy újabb építőelem és fontos erőfeszítés. A Doneck Network áprilisban csatlakozott a „Ceflex“ konzorciumhoz. Ezzel a nemzetközi nyomdafesték-gyártó aktívan hozzájárul a rugalmas csomagolások új, körforgásos gazdaságának fejlesztéséhez és felépítéséhez. A Ceflex célja: Hogy Európában 2025-re minden rugalmas csomagolás körforgásos rendszerű legyen.  

A jövőben a rugalmas csomagolások terén már muszáj lesz olyan megoldásokat alkalmazni, mint az újrafeldolgozás és a komposztálhatóság. Ezt a tendenciát világszerte gyorsítja is többek között a G7, a World Economy Foruum stb., valamint az NGO-k illetve a törvények.

A Doneck Network tapasztalt partnert jelent az élelmiszer-csomagolások különböző alkalmazásaihoz való, komposztálható, vízalapú, illetve oldószeralapú festékek illetve keverékek műszakilag kiforrott és nagy értékű termékei terén. A komposztálható festékek 2008 óta kerülnek a gyakorlatban alkalmazásra! A komposztálható festékek rendelkeznek a DIN EN 13432 szabvány és az „OK Compost Industrial“ (ipari komposztálásra megfelelő) valamint „OK Compost Home“ (háztartási komposztálásra megfelelő) szerinti tanúsítvánnyal; s így az ipari és a háztartási komposztba is elhelyezhetők. 
  
A zöld termékcsaládot az újonnan kifejlesztett, különböző papír- és karton-alkalmazásokhoz való, vízalapú, megújuló nyersanyagokat nagy arányban tartalmazó nyomdafestékek teszik teljessé. A luxemburgi Doneck Euroflex gyártási folyamata 2018 óta klímasemleges. A Doneck vállalat vízenergiából (2011 óta) és természetes ökogázból (2018 óta) nyeri az elektromos energiát. Emellett számos belső „We think green“ elnevezésű projektet is folytatunk, így például - csak néhányat említve - egyszer használatos helyett többször használatos termékek, környezetbarát járműpark, a pazarlás elkerülése. Így a Doneck Network erős partnert jelent a nyomdaipar jövőbeni trendjeinek kezelésében és a problémamegoldásban.

„A műanyag-csomagolásnak meg kell újulnia! A Ceflex azon fog dolgozni, hogy fenntartható műanyag-körforgást hozzon létre ezen a bolygón!“ - mondta Arndt Breitbach, a Doneck Network vezérigazgatója.

https://ceflex.eu

Fotó: Ceflex/Doneck Network

17.03.2021 A Doneck Network áremeléseket jelent be: A globális ellátási láncban fellépő hiány a nyersanyagok árának meredek emelkedéséhez vezet

A Doneck Networknek 2021 eleje óta a globális ellátási lánc heves turbulenciájával, valamint az ezzel együtt járó költségnövekedéssel kell megküzdenie.

Ennek számos oka van: 
• A pigmentek és a titán-dioxid költségeinek hatalmas növekedése
• Petrokémiai nyersanyagok csökkenő mennyisége
• A konténerhiány miatt robbanásszerűen növekvő tengeri fuvarköltségek

Ezen tényezők kölcsönhatása jelentős kihatással van a Doneck Network költségszerkezetére. Nemzetközi ellátólánc csapatunk (Supply-Chain-Team) nagy nyomás alatt dolgozik azon, hogy beszállítóinkkal együtt biztosítsa a nyersanyagellátást, valamint ellensúlyozza a szállítási kapacitás szűk keresztmetszeteit.

Ezenkívül belső optimalizáló programok segítik azon erőfeszítéseinket, hogy ügyfeleink számára a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk a nyersanyagárakat és a költségterheket.

A Doneck Network meg fogja vizsgálni a konkrét kihatást az összes termékre, és rövidesen tájékoztatni fogja ügyfeleit az elkerülhetetlen és feltétlenül szükséges ármódosításokról.

Fotó: Doneck Network
 

04.11.2020 Egészséges táplálkozással való segítségnyújtás a csádi alultáplált gyermekek számára!

A Doneck és a CARE Luxemburg közötti együttműködés tartósan segít!

A közepes méretű európai nyomdafesték-gyártó októberben – a koronavírus válság ellenére – új együttműködési megállapodást írt alá a CARE Luxembourg céggel. A támogatás a világ egyik legkevésbé fejlett országába, Csádba kerül. Ott az 5 évesnél fiatalabb gyermekek 31,9%-a rendkívül alultáplált és ezáltal alulfejlett is. A Doneck nagyvonalú adományával a CARE tartósan javítani fogja a gyermekek helyzetét. 

A csádi Wadi Fira régióban (kelet) az egyre gyengébb termés miatt nem áll rendelkezésre elegendő élelmiszertartalék, ennek következtében alultápláltak a gyermekek. Ez ahhoz vezet, hogy gyenge a gyermekek immunrendszere, és hajlamosabbak a betegségekre. Ami a jelenlegi helyzetben nagyon kedvezőtlen. Emiatt a CARE évente megvizsgálja a régió gyermekeit annak érdekében, hogy korán felismerje és kezelje az alultápláltságot. A falu közösségével együtt a CARE ezzel a szponzorálással Csád régiójában 10 táplálkozási ismereteket oktató iskolát épít. A CARE segítségével ezzel az étkezési szokások tartósan megváltoztathatók és javíthatók.

Ezt a táplálkozási projektet a Care exkluzív partnerségben a Doneckkel 2018-ban Nigerben már nagyon sikeresen kidolgozta és megvalósította.

„A 2018-ban nagyon sikeres nigeri projekt alapján újra ezt az utat választottuk az éhség elleni küzdelem ellen. Világunk egyik legszegényebb régiójában való segítségnyújtás értelmet ad számunkra. A nigeri táplálkozási projektre kapott pozitív visszajelzés is meggyőzött minket.”, Arndt Breitbach, a Doneck Network ügyvezető igazgatója

„A nigeri segítségnyújtás volt az első projekt, amelyet a Doneck támogatásának köszönhetően 2018-ban meg tudtunk valósítani. Eközben nagyon büszkék vagyunk azokra az egyedülálló eredményekre, amelyeket együtt sikerült elérnünk a kisgyermekek éhezése elleni küzdelemben.” Frédéric Haupert, a CARE Luxembourg ügyvezető igazgatója. „Különösen örülünk annak, hogy a vezetőségnél és az alkalmazottaknál is mély és őszinte meggyőződést látunk e társadalmi elkötelezettség iránt. Arra is büszkék vagyunk, amit a Doneck és a CARE együtt ér el. Ezt a sikeres koncepciót hozzuk most el Csádba annak érdekében, hogy itt is tartósan küzdhessünk a kisgyermekek éhezése ellen.”

Szerkesztőség: Care Luxemburg és Doneck Euroflex 

www.care.lu

Fotó: CARE Luxemburg

14.09.2020 A Doneck Network most először került be a nemzetközi nyomtatófesték-ipar top 20-a közé!

A Doneck Network először került be az INK World Magazin nemzetközi rangsorába.

A három évtizedes folyamatos növekedésnek köszönhetően a Doneck Network már a világ legnagyobb nyomdafesték-gyártói közé került, s először jutott be az INK World Magazin TOP 20 ranglistájába.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy globális színtéren is egyre erősebbnek tekintenek minket“ – nyilatkozta Arndt Breitbach, a Doneck Eurofklex S.A. fő tulajdonosa és vezérigazgatója.

A Doneck Network sikertörténete 43 éve kezdődött, egyéni vállalkozásként, egy lakás konyhájában.

Az új évszázad elején következetesen közeledve Európa felé, az ügyfél- és szolgáltatásorientált vállalati filozófiánknak köszönhetően számos új üzleti partnert tudtunk szerezni.

A vállalat a folyamatos, célzott vállalatfejlesztési befektetésekkel, valamint a műszaki fejlődés folyamatos támogatásával mára a legmodernebb terméktechnológiával és laborelemzési technológiával rendelkezik.

„Az ilyen sikerekhez a legfontosabb tényezőt a munkatársaink jelentik. A Doneck család a COVID-19 által átszőtt nehéz időkben is bizonyítani tud és összetart. Szeretném kifejezni köszönetemet minden egyes munkatársunk felé, akik lehetővé tették ezt a fejlődést!“ mondta el Arndt Breitbach. „Természetesen köszönjük a hűséges régi, valamint az új ügyfeleinknek is, akik folyamatosan inspirálnak és ösztönöznek minket! Egyszerűen mindannyiunk számára örömet okoz, hogy ennek részesei lehetünk, valamint hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a csomagolóipar egyre jobban fenntartható iparág legyen. Várakozva tekintünk a jövőre: még sok mindent fogunk együtt véghezvinni!“

Az INK World Magazin a világ legnagyobb szaklapja, mely a világ nyomdaiparáról tudósít. Az újság kéthavonta jelenik meg, papír alapon és online formában is. A Rodman Publishing kiadó székhelye New Jersey, USA.

A Doneck Networkről szóló teljes cikket itt találhatja meg:https://www.inkworldmagazine.com/heaps/view/7462/6/343015

Fotó: logó ink world (Ink World Magazine)

03.09.2020 A Doneck Network antimikrobiális és vírusellenes hatással rendelkező festéket hoz forgalomba

Az Epple Druckfarben AG „Finishfit Microbe Protect 2400” víz alapú diszperziós festéke elérhető a termékskálában

A Covid-19 járvány idején olyan termékek kerülnek előtérbe, melyekre ezelőtt nem is gondoltunk volna. Felmerült az igény például antimikrobiális, vírusellenes bevonattal ellátott nyomdai, csomagolási, valamint reklámanyagok iránt.

Az Epple Druckfarben AG közepes méretű nyomdafesték-gyártó vállalat által kifejlesztett víz alapú „Finishfit Microbe Protect 2400“ nyomdafesték jó megoldást kínál erre. Ez a festéktechnológia többek között flexo- és mélynyomtatással is felvihető, és különböző papíralapokon alkalmazható.

Az antimikrobiális és vírusellenes hatást az aktivált hatóanyag biztosítja, amely hosszú ideig aktív marad. Pozitív töltésű ezüstionok szabadulnak fel, melyek a festék felületén aktívan hozzájárulnak a baktériumok és vírusok számának csökkentéséhez. A festékben lévő hatóanyag működését az ISO 22196 szerint tesztelték nyomási mintákon, különböző baktériumokra, és akár 99,99%-os csökkenés lett az eredmény.

Nemrégiben egy nagy csomagoló vállalat alkalmazta ezt a funkcionális festéket a cseppfertőzés elkerülésére a védőfalak hullámpapír-fedésénél, iskolákban és oktatási intézményekben határolóként ott, ahol a minimális védőtávolságot nem lehetett betartani.

Fotó: Doneck Euroflex (Doneck Network)

09.05.2020 Európa nap, 2020. május 9.

Cégünk az európai nemzetek békés együttélése mellett áll!

Európa szellemisége, amelyet a különféle nemzetiségű állampolgárok a schengeni térségben gyakorolnak együtt, nem szabad, hogy nacionalista és abszurd politikai manőverek áldozatává váljon!

04.05.2020 Pro Europe: Nyissa meg a határokat!

27.03.2020 A Doneck Network 2020.04.01. napjától oldószerfelárat számít fel

A Doneck Hálózat 2020.04.01. napjával az oldószeralapú flexó és mélynyomó festékekre oldószerfelárat számít fel.

A következő hetekben történő ellátásunk biztosítása érdekében kénytelenek voltunk oldószer-beszállítóink áremeléseit elfogadni. 2020. április 1-jétől az oldószer alapú termékekre, az oldószeraránynak megfelelően oldószerfelárat számítunk fel, amelyet külön fogunk feltüntetni. A felár a költségek alakulása alapján kerül mindenkor aktualizálásra, és a 2020 márciusi bázisár elérésekor automatikusan megszűnik.

A koronavírus-válság miatt jelentős oldószer-, különösen etanol és izopropilalkohol hiány mutatkozik a piacon, mivel az utóbbit használják a gyógyszeripari termékekben és fertőtlenítőszerekben is.

A DONECK NETWORK csapata beszállítóival együtt minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy biztosítsa a szükséges oldószermennyiségeket, valamint szembeszálljon a hiánnyal és a szállítási kapacitásokban történő fennakadásokkal. Fáradozásainkat emellett belső optimalizáló programok segítik, hogy ügyfeleink számára a költségterheléseket minél alacsonyabb szinten tartsuk.

Fotó: Doneck Network

 

25.03.2020 DONECK NETWORK – Covid-19 járvány

Ezúton tájékoztatjuk Önöket a COVID-19 járvány jelenlegi hatásairól.

Biztonsági és higiéniai intézkedések

Vállalatunk az elsők között volt, amely már hetekkel ezelőtt folyamatosan elkezdte telephelyein szigorítani a higiéniai előírásokat és az óvintézkedéseket.

A megnövekedett higiéniai követelményekre vonatkozó egyéni képzések és oktatások, valamint a védő- és fertőtlenítőszerek biztosítása mellett számos szervezeti intézkedést is bevezettünk. Ilyenek voltak többek között a gyakori fertőtlenítések, a működés szempontjából nem szükséges dolgozók számának csökkentése a telephelyeken, home-office bevezetése számos munkakörben, olyan helyiségek és területek lezárása vagy szabályozása, ahol fokozott fertőzésveszély jelentkezhet, szigorú belépési tilalom idegenek részére stb..

Nyersanyagellátás

A DONECK NETWORK csapata minden tőle telhetőt megtesz a beszállítói lánc biztosítása érdekében. Beszállítóinkkal és alternatív beszállítóinkkal folyamatos kapcsolatban állunk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az aktuális és előrejelzett anyagmozgásokat, és szükség esetén megtesszük a megfelelő intézkedéseket. Jelenleg komolyabb beavatkozásra van szükség a Kínából, Olaszországból és Indiából érkező nyersanyagok esetében. A koronavírus-válság miatt jelentős oldószer-, különösen etanol és izopropilalkohol hiány mutatkozik a piacon, mivel az utóbbit használják a gyógyszeripari termékekben és fertőtlenítőszerekben is.

Termelés & logisztika

Termelőüzemeink jelenleg teljes üzemben működnek. Éppen azon vagyunk, hogy növeljük a standard termékek raktárkészletét, hogy az esetleges korlátozások vagy kapacitáskiesések esetén ezeket be tudjuk vetni. Természetesen a tisztesség elve alapján semminemű rendkívüli felhalmozásokat nem fogadunk el, a rendeléseket minden esetben úgy tervezzük be, hogy az áruellátás zavartalan menetét biztosítani tudjuk. E tekintetben már el kellett utasítanunk kritikus megrendeléseket, ilyen esetben az ügyfelekkel közösen arra törekedtünk, hogy megfelelő megoldásokat találjunk. 

Továbbra is hisszük, hogy az áruk mozgása tekintetében az Európai Unión belüli határok nyitva maradnak. Logisztikai szolgáltatóink felhívták a figyelmünket arra, hogy a szállítások a tervezettekhez képest a jövőben néhány napot késhetnek.  A szállítási kapacitás a jelenlegi értesüléseink szerint  továbbra is fennáll.

Biztosítjuk Önöket arról, hogy az ügyvezetés és válságstábunk intenzíven és motiváltan azon dolgozik,  hogy a DONECK NETWORK ezekben a nehéz időkben továbbra is stabil partnerként álljon Önök mellett!

További kérdéseik esetén helyi kapcsolattartóink állnak szíves rendelkezésükre!

Fotó: Doneck Network (AdobeStock)

 

18.03.2020 Fókuszban: ügyfélszolgálat és fenntarthatóság

A Doneck Network angliai, spanyolországi, magyarországi, lengyelországi, németországi, chilei és olaszországi üzemei a legmodernebb automatikus adagolóberendezésekkel, valamint gyártóberendezésekkel, festéklaborokkal, helyi műszaki értékesítési csapatokkal, nemzetközi szakemberekkel rendelkeznek, akik egész Európában és Dél-Amerikában nyújtanak tanácsadást és kiszolgálást a vásárlók részére.

„2018. óta klímasemleges módon gyártjuk a víz- és oldószeralapú festékeinket. Ezt és számos további terméket fektettünk le a „We think green“ környezetvédelmi programunkban. Ide tartoznak az olyan témák, mint a szelektív hulladékgyűjtés, a környezetbarát járműpark, egyszer használatos helyett többször használatos eszközök, vízadagoló minden munkatárs számára, valamint egyéb környezetbarát ötletek” - nyilatkozta Arndt Breitbach, a Doneck Network vezérigazgatója.

A Doneck a komposztálható, víz- illetve oldószeralapú festékek és keverékek széles portfóliójával rendelkezik a különböző élelmiszercsomagolási alkalmazásokhoz. A festékek rendelkeznek a DIN EN 13432 szabvány és az „OK Compost Industrial“ (ipari komposztálásra alkalmas), valamint az „OK Compost Home“ (háztartási komposztálásra akalmas) szerinti tanúsítvánnyal. A vízalapú festékek szegmensében a Doneck megújuló nyersanyagokat nagy arányban tartalmazó termékeket kínál a vásárlók számára, különböző papír és karton alkalmazásokhoz. 

Emellett a Doneck az oldószeralapú festékek terén is bővített termékportfóliót kínál. A vásárlók immár választhatnak a puha és papír tapintású lakkokból, valamint nagyon jól fedő fehér típusokból, fordított nyomtatáshoz és lamináláshoz.

Az automatikus adagolóberendezések és a magas pigmenttartalmú festékkoncentrátumok szokatlan kombinációja ma már elengedhetetlen a modern csomagolások nyomtatásában. A Doneck vásárlói így különleges, inspiráló, „másféle” szolgáltatási csomagban részesülhetnek. A Doneck Network világszerte 150 adagolóberendezéssel rendelkezik a vízalapú és az oldószeres festékek terén.

A Doneck, mely egy luxemburgi székhelyű közepes méretű vállalkozás, a kiváló minőségű víz- és oldószeralapú, flexo- és mélynyomtatáshoz való festékeken túl átfogó szerviz csomagot is kínál. 

Fotó: Doneck Digiproof (Doneck Network)

 

18.10.2019 A Doneck Network új üzembe fektet be Magyarországon.Az európai nyomdafesték-gyártó vállalat mostantól a közép-európai ügyfelei számára az új, modern százhalombattai üzeméből kiváló minőségű festékeket szállít flexo és mélynyo

Az európai nyomdafesték-gyártó vállalat mostantól a közép-európai ügyfelei számára az új, modern százhalombattai üzeméből kiváló minőségű festékeket szállít flexo és mélynyomtatáshoz. A Budapesttől kb. 30 km-re délnyugatra található Batta Ipari Park stratégiailag jól helyezkedik el a Doneck Network közép-európai ügyfelei kiszolgálásának biztosításához.

Az új telephely középpontjában a flexo és mélynyomtatáshoz való vízalapú és oldószeres festékek legújabb technológiákkal felszerelt gyártóüzeme áll. Az új üzemben elegendő hely áll rendelkezésre a nyomdafesték-gyártás teljes munkafolyamata számára. A modern raktározási technológiától a csúcstechnológiás labortechnológián, valamint gyári karbantartási technológián át a saját teherautót használó logisztikáig. A vizes festékek gyártása már 2019 eleje óta folyik. Az oldószeres nyomdafestékeket 2019. április óta gyártják. Magyarországon Juhász Bálint vezérigazgató irányításával a 20 fős csapat magas szinten végez fejlesztést és gyártást, az ügyfelek igényeinek megfelelően. Az új üzem megfelel a legmagasabb környezetvédelmi, biztonsági és hatékonysági normáknak.

A luxemburgi székhelyű közepes méretű vállalkozás ezzel az új üzemmel erőteljes platformot létesített a közép-európai piacon, ami további terjeszkedést biztosíthat. A Budapest agglomerációjában található, 2010-ben alapított régi telephelyen már nem volt elég hely a kapacitás növelésére. Az épület teljes hasznos területe kb. 3 500 m2. A tervezés és az építés összesen 15 hónapig tartott.

„A közvetlenül az M6 autópálya melletti, logisztikailag előnyös elhelyezkedés gyors és rugalmas szállítást biztosít a Doneck Network magyar, szlovén, szerb, szlovák, osztrák, cseh és román ügyfelei számára. Hamar otthon éreztük magunkat itt és már jól megismerkedtünk a modern és nagy üzemmel“ - számolt be Juhász Balázs, a Doneck Pronat Ltd. vezérigazgatója.

Fotók: Doneck Network

16.09.2019 Az 1. Doneck Safety Day teljes siker volt!

A „Safety First“ (Első a Biztonság) kifejezést a Doneck Network luxemburgi központjában már régóta nagybetűvel írják! A dolgozók biztonsága a Doneck számára kiemelten fontos. Ezért építette fel a vállalat sok éven keresztül a példaértékű és átfogó biztonsági koncepciót.

Az öt évvel ezelőtti tűzesetre tekintettel a vezetőség úgy döntött, hogy az idei nyári rendezvényt Gerevenmacher-ben a Doneck Euroflex 1. biztonsági napjává nyilvánítja.

Az elképzelés nagy sikert aratott. Arndt Breitbach, a Doneck Network vezérigazgatója a Doneck Euroflex összesen 120 dolgozóját köszönthette a szép nyári napon. Hat csapatnak (magenta, cián, sárga, fekete, piros és zöld) kellett végigmennie a kijelölt állomásokon. A munkatársak nagyrészt végigjárták a különböző témákhoz kapcsolódó biztonsági állomásokat.

A dolgozók a szívmasszázs illetve a stabil oldalfekvés alkalmazását (két Elsősegély állomáson) a gyakorlatban frissíthették fel, majd kérdéseket tehettek fel az elsősegélynyújtóknak. Mit jelentenek és hol vannak a vállalatunknál robbanásvédelmi zónák? Mi a porfelpufogás? Hogyan viselkednek az oldószereink és az NC? Milyen könnyen alakulhat ki tűz! Mi az a 0 zóna és milyen hatással bír. Ezeket a kérdéseket Klaus Müller HSEO vezető impresszív, sokoldalú bemutatóban válaszolta meg.

A vállalat belső Company Fire Workers (vállalati tűzoltó) csapata bemutatta a vendégeknek a védőruházatát. A tűzoltó készülékkel és a tűzoltó takaróval való oltást is gyakorolták a vállalat területén.

A Bestsim vállalat két Vezetésszimulátora volt a legkedveltebb állomás. A Doneck dolgozó itt az alkoholos befolyásoltság alatti (sör illetve whiskey fogyasztás utáni) vezetés szimulációját próbálhatták ki. Azt is kipróbálhatták, hogy az autóvezetés közben hogyan vonja el a figyelmet egy SMS. A résztvevők megtapasztalták,hogy az ilyen figyelemelterelések milyen következményekkel járnak a forgalomban.

Az 1. Doneck Safety Day (biztonsági nap) zenével, ízletes grillbüfével (a schwollen-i Böß partiszerviznek köszönhetően), valamint alkoholmentes italokkal teljesedett ki. A szervezet elégedett volt a rendezvénnyel. „A Doneck munkatársai kellemes időjárás mellett és kellemes légkörben tölthettek el egy munkanapot kicsit másképp mint általában. Nagyon érdeklődően és aktívan vettek részt a programokban. Ezzel elértük a célunkat: hogy közelebb hozzuk a munkahelyi biztonságot a dolgozókhoz.” nyilatkozta Rita Knippel, a Doneck Network marketing és kommunikációs vezetője.

Fotók: Doneck Network

19.08.2019 Együttműködéssel támogatják a gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket a jordániai menekülttáborban

Az európai közepes méretű festékgyártó vállalat új együttműködési megállapodást kötött a CARE Luxemburg szervezettel. Az új koncepciót speciálisan a Doneck Hálózat számára fejlesztették ki. Az Azraq jordániai menekülttáborban a gyermekek, fiatalok és felnőttek pszichológiai, valamint mediációs támogatást és gondozást fognak kapni.

Hosszú távú partnerség a legsebezhetőbbek támogatására

Az adományok felhasználásával az első két projektévben, 2016-ban és 2017-ben Nigerben két szülészeti klinikába vezettek be tiszta vízellátást, valamint napenergiás áramellátást. Így a szülésznőknek nem kell többé kútról hordani a vizet a klinikákba, a vízvezetéken érkező tiszta ivóvíznek köszönhetően sokkal jobb lett a higiéniai helyzet. A CARE a Doneck-kel együttműködve 2018-ban egy újonnan kidolgozott, innovatív élelmezési projektre összpontosította a szociális tevékenységét. 59 faluban megvizsgálták a 6-23 hónapos gyermekek egészségi állapotát. Az alultáplált gyermekeket a CARE egy élelmezési projekt keretében gondozta. Az édesanyák a falukban elindított „étkezési iskolákban” tanulhatták meg, hogyan lehet magas kalóriatartalmú ételeket készíteni a moringa fák különösen tápláló leveleiből. Már két hét után sokkal jobb állapotban voltak a gyermekek, az anyák pedig önállóan tovább tudták folytatni a felhizlalásukat. A CARE emellett meg is látogatta az érintett családokat, hogy megtudják, hogy a tanultakat otthon is alkalmazzák-e a szülők. A projekttel alapkövet fektettek az alultápláltság elleni küzdelem számára. „A projekt olyan sikeres volt, hogy biztosan lesznek követői.“ nyilatkozta Frédéric Haupert, a CARE Luxembourg országos igazgatója.

Együtt a gyermekek traumái ellen

A jövőben pszichológus nyújt segítséget, támogatást egy jordániai menekülttáborban a traumatizált szír gyermekek és a családjaik számára. Összesen 36 000 ember él itt a sivatagi táborban, nem messze a határtól és a régi hazájuktól. A menekülés következtében keserűséget, bizonytalanságot, unalmat és nagyon sok feszültséget hordoznak magukban. Hogy segítsen a menekültek kétségbeesett helyzetén, valamint hogy jobb perspektívát nyújtson nekik, a CARE beszélgetésekkel és mediációval cselekszik. 2019 februárjában a Doneck munkatársai a „Dear Syria” kiállításon tájékozódhattak a menekülttáborról és az ott élő emberek helyzetéről. Idén további akciókat tervezünk a dolgozók elkötelezésére.

Fotó: Frédéric Haupert, a CARE Luxembourg országos igazgatója, Arndt Breitbach a Doneck Network vezérigazgatója (Doneck Network)

Szerkesztőség: Doneck Euroflex & Care Luxembourg

https://www.care.lu/

05.06.2019 Továbbra is együtt a labdánál: Doneck Network & Doneck Dolphins Trier!

A kiváló minőségű víz- és oldószeralapú flexo- és mélynyomtató festékeket gyártó európai közepes méretű vállalkozás újabb három évre meghosszabbította a névadó szponzori szerződését. A Doneck Dolphins Trier, mely az 1. Bundesligában szereplő tíz német kerekesszékes kosárlabda csapat egyike, sikeresen a 4. helyen fejezte be a 2018/2019-es szezont. A 2017/2018 szezonban pedig a 3. helyet tudták megszerezni. A gyorsaság, a csapatszellem, a siker és a nemzetközi csapat: csak néhány ezen partnerek közös tulajdonságai közül. A két partner együtt a „Hozzunk színt az életbe!“ mottó szerint dolgozik.

S Doneck Network már 2013. óta támogatja a Doneck Dolphins Trier csapatot. Először csak mez szponzorként, 2015. óta pedig már névadó szponzorként is. Ez a két csapat több éve szoros partneri kapcsolatot ápol egymással. A Dolphins Team szerepel a Doneck-nél. Szezonnyitó fotózás alkalmával illetve a szezon közben is. A Doneck dolgozók a családjukkal együtt kilátogatnak a hazai mérkőzésekre, hogy szurkoljanak a csapatnak. A vállalat dolgozói a belső hírcsatornán keresztül kapnak tájékoztatást a csapat eredményeiről és a velük kapcsolatos hírekről. 

A következő szezonban is fogják új tehetségek tovább formálni a Doneck Dolphins csapatát. Azért jönnek Trier-be, hogy tanuljanak Dirk Passiwan és a többi profi, mint pl. Diana Dadzite tapasztalataiból és készségeiből.

„Büszkék vagyunk a csapatra, és szeretnénk továbbra is aktívan részt venni ebben a nagyon vonzó sportágban. A kerekesszékes kosárlabda a befogató sportot és így a nyitott társadalom kiváló példáját jelenti számunkra.“ mondta el ehhez kapcsolódóan Arndt Breitbach úr, a Doneck Network vezérigazgatója.

Fotó: Arndt Breitbach, Managing Director Doneck Network, Otmar Passiwan, Doneck Dolphins Trier & Dirk Passiwan, Doneck Dolphins Trier #11 (Doneck Network)

18.02.2019 Doneck Hálózat: Csomagoláshoz használt oldószeralapú nyomdafestéket gyártó németországi telephely!

A kiváló minőségű víz- és oldószeralapú flexo- és mélynyomtató festékeket gyártó európai közepes méretű vállalkozás idén is részt vesz a stuttgarti Proflex szakmai vásáron.

Az oldószeralapú nyomdafestéket gyártó második telephellyel, melyet röviddel a befejezése után helyeztek üzembe a németországi Merzigben, a Doneck Hálózat immár még nagyobb termelési kapacitással rendelkezik, hogy eleget tehessen a csomagolóipar évek óta folyamatosan növekvő keresletének.

Ezenkívül a Doneck Hálózat a kevés európai nyomdafestékgyártó egyikeként luxemburgi és németországi telephelyeinek köszönhetően az üzleti vészhelyzeti tervnek megfelelő készenléti tartalékokkal rendelkezik. Mindkét telephely a legmodernebb gyártástechnológiákkal és biztonsági infrastruktúrával rendelkezik, mint például automata tűzoltó rendszerekkel. „Ezzel a kockázatkezelési koncepciónkban új mérföldkövet állítottunk fel a kiszállítási megbízhatóság terén”, számolt be Arndt Breitbach, a Doneck Euroflex S.A vezérigazgatója.

A Doneck Hálózat a vásáron néhány innovációs terméket is bemutat: Több vízalapú nyomdafestékcsalád mellett már egyes oldószeralapú festékcsaládok is megkapták az ipari komposztálóüzemekhez (55°C és 60°C közötti komposztálás) szükséges „OK Compost Industrial”, valamint a háztartási (alacsonyabb hőmérsékletű) komposztálásra vonatkozó „OK Compost Home” tanúsítványcímkéket. A komposztálhatóság ellenőrzését az EN 13432 szabvány szerint két lépésben végzik: Az Organic Waste Systems Institute (Szerves Hulladékrendszerek) intézete először nehézfém-elemzést készít. Ezt követi az ökotoxicitási vizsgálat. A sikeres tesztek és jegyzőkönyvezés után a TÜV Austria kiadja a tanúsítványokat.

A csomagolóiparban egyre nagyobb jelentőséget kap a „zöld nyomtatás.” „Ezért helyezi a Doneck Hálózat a fogyasztói biztonság mellett ezen aspektusra a hangsúlyt”, indokolta meg a lépést Edgar Becker, a Doneck Hálózat értékesítési vezérigazgatója.

A stuttgarti vásáron a szakavatott hallgatóság a technikai értékesítési csoporttal konzultálhat az új termékeket és az Euromix-adagolóberendezést illetően. A Proflex-en Edgar Becker értékesítési vezérigazgató és a német értékesítési csoport lesz a Doneck kapcsolattartója, a német nyelvű értékesítési csoportot pedig Claudia Klampfl, Mario Ittner, Hubert Triller és Rüdiger Neuschäfer alkotja.

Örömmel várjuk Önöket!

Fotó: Doneck DCM Merzig (Doneck Network)

12.11.2018 Alberto Pighin és a Doneck Network együtt viszik tovább az EUROINK küldetését!

Alberto Pighin és a Doneck Network bejelentették, hogy együtt viszik tovább az EUROINK küldetését.

„Amikor idén először találkoztam Alberto, először nagyon szomorú voltam megtudva azt, hogy az olasz Euroink SRL vállalatnak 2016-ban a Doneck 2014-es tűzesetéhez hasonló tűzvésszel kellett szembenéznie. A Doneck Network-kal ellentétben az Euroink sajnos ezt követően már nem volt képes a terveknek megfelelően visszatérni a piacra. Azonban azonnal felismertem a kiváló szellemiséget és lelkesedést, a kompromisszumok nélküli ügyfél-orientáltságot, valamint az egyedülálló szolgáltatás nyújtására való törekvést. Így nagy örömömre szolgált, hogy Alberto szimbiózist tudtunk kialakítani, és egy határozott koncepcióval így visszatérhettek a piacra” - nyilatkozta Arndt Breitbach, a Doneck Network főrészvényese. 

Az új olasz vállalatot, a DONECK EUROINK SRL-t Alberto Pighin vezeti. Gondoskodni fog arról, hogy ő és a csapata összevonhassa a két vállalat legjobb erőforrásait annak érdekében, hogy az EUROINK víziója ismét piacra kerülhessen.

A DONECK EUROINK SRL Laura Teresa Venturati kezdeményezésére partnere lesz a „Les Talents Italiens”-nek is. Az olasz vállalatok azzal a céllal alapítottak stratégiai partnerséget, hogy a csomagolóanyagok piacán egyedi megoldásokat kínáljanak, így pl. a következő területeken: Design & márkaépítés, a legmodernebb nyomdai előkészítési technológiák, filmtechnológia, laminálási és nyomdafesték ragasztóanyagok.

Fotó: Doneck Euroink logó (Doneck Network)

30.10.2018 A Doneck Network komposztálható oldószeres nyomdafestékei csomagolásokhoz

A nyomdafestékcsalád, mely most újonnan kapta meg a tanúsítást (DIN EN Norm 13432), tökéletesen megfelel papírból illetve fóliából készült élelmiszercsomagolások és szövet alapú termékekre való nyomtatásra.

A csomagolóiparban egyre nagyobb jelentőséget kap a „zöld nyomtatás.” Ezért szentel a Doneck Network kiemelt szerepet erre a szempontra, a fogyasztók biztonságának szempontjával együtt. Az európai nyomdafesték-gyártó vállalat a már most is komposztálható vízalapú festékcsalád után az oldószeres portfolió fontos termékeit is ellenőriztette komposztálhatóság szempontjából és megszerezte a tanúsítványt is.

„Így a Doneck Network ügyfelei igény esetén a komposztálható termékek széles választékát vezetik igénybe“ nyilatkozta a Doneck Network innovációjával kapcsolatban Frank Hofmann, a Doneck Network termékigazgatója.

A Doneck Network a következő alkalmazási területekhez kínál komposztálható festékeket:

Oldószer alapú festékcsaládok

Az „Euro Bag“ festékcsalád, melyet táskákra és csomagolásokra való nyomtatásra fejlesztettünk ki, kiváló fényességet, valamint ráncosodással és kopással szembeni ellenállóságot nyújt. A magas pigment koncentráció és a kis viszkozitás a flexográfiában tökéletes nyomtatást tesz lehetővé, felületi nyomtatás valamint finom írásos nyomtatás esetén is. A fóliacsomagolásokra való nyomtatásra az „Euro-Film“ terméket fejlesztettük ki. Az élelmiszerek, műtrágyák csomagolására, illetve mezőgazdasági felhasználásra szolgáló komposztálható zsákokhoz a Doneck vállalat az „Euro Max“ termékcsaládot kínálja. Emellett a nyomdafestékek megfelelnek Mosószerek fóliacsomagolására való nyomtatásra is. A kiváló UV stabilitás és az időjárási viszontagságoknak való ellenállás ennél a festékcsaládnál alapvető elvárás. Az „Euro-Base“ nagy pigmenttartalmú festékkoncentrátum alkalmazásával és hígító adalék hozzáadásával számos festéket állíthat elő, különböző felhasználásokhoz.

Víz alapú festékcsaládok

A Doneck vállalat a papír élelmiszercsomagolásokhoz, pl. papírzsákokhoz és papír csomagolóanyagokhoz az „Euro-Food“ festékcsaládot fejlesztette ki. Megfelel az EN 646 szerinti vérrel szembeni ellenállási szabványnak, szagtalan, valamint nem kimosódó („low-migration”). Az „Euro Nap“ sorozat termékei kiválóan alkalmasak az olyan szövet alapú termékekhez, mint pl. szalvéták, légréteges termékek, zsebkendők, WC papírok, asztalterítők. Ez a nyomdafesték szagtalan, és jó nyomtatási eredményt biztosít nedvszívó hordozóanyagokon. Az „Eco-Film“-et a fólia-feldolgozó ipar számára fejlesztettük ki, kiválóan ellenáll a fagyasztásnak, és az olyan higiéniai csomagolásokhoz is megfelelő, mint pl. pelenkák, kötszerek. A fenti festékcsaládok jó gépi feldolgozási tulajdonságokkal rendelkeznek, és magas fényt biztosítanak a nyomdatermékeken.

Az összes megemlített nyomdafesték-család rendelkeznek a következő tanúsítvány címkékkel: „OK Compost Industrial” az ipari komposztáló üzemek vonatkozásában (55°C és 60°C közötti komposztálás), valamint „OK Compost Home” a háztartási komposztáláshoz (alacsonyabb hőmérsékletnél). A komposztálhatóság ellenőrzését az EN 13432 szabvány szerint két lépésben végzik: Az Organic Waste Systems Institute (Szerves Hulladékrendszerek) intézete először nehézfém-elemzést készít. Ezt követi az ökológiai vizsgálat. Sikeres tesztek és jegyzőkönyvek esetén a TÜV Austria kiadja a tanúsítást*.

„Az OK Compost festékcsaládunkkal újabb mérföldkőhöz érkeztünk a fenntarthatósági politikánkban. A „We think green!“ (zöldben gondolkodunk) mottónak megfelelően elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy azon túl, hogy a gyártási folyamataink a klímaváltozás szempontjából kímélőek, lehetőleg a környezetet és az energiaforrásokat is védjük. A Doneck Euroflex évek óta CO2-semleges áram- és gázszolgáltatást vásárol, s emellett részt vesz klímavédelmi projektekben is” mondta el Arndt Breitbach, a Doneck Network vezérigazgatója

*Megjegyzés a komposztáláshoz:

Ahhoz hogy egy csomagolás komposztálható legyen, nem szabad, hogy az adalékanyagok – mint pl. ragasztóanyagok, nyomdafestékek – rossz hatással legyenek a nyomtatott hordozóanyag biológiai lebonthatóságára, illetve a növények növekedésére. Ezzel biztosítható, hogy a komposzt pl. a mezőgazdaságban, kertészeti piacokon újra felhasználható legyen. 

Fotó: Doneck komposztálható zsák 

05.09.2018 Professional Colour Management with the Doneck DigiProof

In 2017, the Doneck Network established a unit with the Doneck Colour Competence Team, which meets the increasing technical demands of the printing industry, in particular in the world of printing inks. The team supports and advises the customers in professional colour management. Apart from the expertise of the team, the core piece of the colour management package is the Doneck DigiProof.

Doneck has developed various service packages for practical colour application. From the standardised recipe development tailored to the individual customer over top-qualitative digital colour and recipe cards with Delta E (∆E) specifications and Plus/Minus tolerances through to consultation in the equipment of the DigiProof with hardware and software. These colour management packages are offered as a service for the customers of the Doneck Network. As an alternative, customers can order the packages directly for their printing company or ink kitchen on-site. The Doneck Colour Competence Team provides advice and support in the equipment of the professional colorimetry and the practice-based implementation within the printing company.

The advantages of the Doneck DigiProof are quite obvious: the standardised reproducibility according to spectral values and the durability of the DigiProof colour cards are two arguments in favour of this innovative technology. The digital colour cards can be reproduced at random according to spectral values and have excellent light fastness properties. They simulate the ink tones that are later required for printing. The printing result is of appropriately high quality and colour authenticity: A true-colour impression of the desired ink tones on an individual substrate (white or brown) is guaranteed. The prints can be proofed on coated and uncoated paper. The DigiProof has an even printing pressure as opposed to manual printing. Your communication with the end customer or proprietary brand producer will improve thanks to the spectral values (cxf file, digital standard).

With the Doneck DigiProof package in the ink kitchen, the customers are independent and can quickly print out the required authentic colour cards on site. This accelerates the processes in the printing company and does away with waiting times in the rather hectic everyday life of today's printing industry. The DigiProof is easy and uncomplicated to handle. Calibration takes place automatically.

Our colour competence team / DigiProof team is at your disposal, should you have any questions, dial this number: Tel.: +352 710 810 1. 

Photo: Doneck DigiProof (Doneck Network)

20.08.2018 20 years of Doneck Euroflex in Grevenmacher in Luxembourg!

200 international guests celebrated at a colourful, relaxed, family festival

The aroma of freshly baked cakes and barbecued specialities such as sausages and "DIY-hamburgers" invited the employees of the Doneck Network and their families to eat right from the start on Saturday, 11 August 2018. The "Family Day 2018" was organised by an employee team at the company's site on the Potaschberg. 

The wide variety of attractions from Spielmobil Konz for the numerous employees' children formed the heart of the event. The kids romped around and tried out various things such as the Bobby Car course, the climbing wall, football darts, table football or the bouncy castle. The most popular attraction, as everyone could see, was the face painting. 

"Daddy, where do you work?" and "What does the world of printing ink manufacturing look like?" The families were able to get answers to these and other questions in three guided tours through the works. Arndt Breitbach, Managing Director and Edgar Becker, Managing Director Sales led the guests through Doneck Euroflex's impressive raw materials warehouse, the extensive water-based inks production area, the modern water-based inks laboratory and the logistics, providing exciting details along the way.

To the music of Nena's "99 Red Balloons", the guests launched lots of colourful balloons into the sky at around 6.00 pm with the hope that they would fly furthest and win the balloon competition. After that, everyone enjoyed the delicious summer barbecue buffet put on by Landgasthaus Böß from Schwollen in the festival tent. Arndt Breitbach was taken by surprise with the many congratulations and gifts to mark the anniversary. "With this celebration we would like to thank in particular all our employees for their many years of dedication. Without them the success story of the Doneck Network would not have been possible", said Arndt Breitbach, Managing Director, commenting on the "Doneck Family Day". 

There was a colourful mix of guests. The majority of the employees live in the Trier region and in nearby Saarland. The European employees from the locations in England, Poland and Hungary also joined the party. The guests were unanimous in declaring it to be a successful and lovely celebration in wonderful summer weather.

Photo: Arndt Breitbach (Managing Director Doneck Network) and Edgar Becker (Managing Director Sales) 

13.06.2018 Healthy nutrition for malnourished infants in Niger!

In 2017, the second year of cooperation between CARE Luxembourg and Doneck Euroflex,  "nutrition schools" were set up in 79 project villages in which malnourished children were cared for and pepped up.

A diagnostic study was conducted at the start of the project, in the course of which CARE determined the state of health of children aged 6 to 23 months in 59 villages. Malnutrition is determined on the basis of the circumference of the upper arm. A child is suffering from moderate malnutrition with a circumference of 115 to 125 mm and acute malnutrition with a circumference of less than 115 mm. The results of the examination of 3,138 children showed 2,755 healthy children, 318 moderately malnourished and 65 acutely malnourished children. The acutely malnourished children were treated immediately in a health centre or hospital.

"Nutrition schools" were set up in 16 villages in the village centre under the baobab tree for 156 children with moderate malnutrition. Here the mothers learned every day how to prepare nutritious, high-calorie meals for their children with few ingredients and the right dosage. While the dishes were cooking, seminars were held on the subjects of hygiene and foodstuffs. In order to judge progress after the two-week "nutrition school", the children's upper arms were measured again.

A total of 139 children had already managed to reach a "normal" nutritional state after two weeks. "A fantastic result, especially considering the collection of the data took place in a month in which the foodstuffs were rather scarce", says Robert Schadeck, president of CARE Luxembourg, commenting on this success.

In order to see whether the knowledge gained was also being used at home, house visits were made to the families concerned following the "nutrition schools" by CARE. During a visit to a hospital, medical personal gave their assurance that children whose mothers had visited the "nutrition school" by CARE had not returned to the hospital due to malnutrition.

Thanks to the generous donation by Doneck it was possible to cover not only the costs of the procurement and distribution of the materials such as ladle sets, tape measures, children's scales, books and pens for the nutrition schools, but also in part the personnel and logistic costs for this project. Most important: a great contribution has been made to the avoidance of malnutrition in infants in these villages in future.

Editors: Care Luxemburg and Doneck Euroflex

Photo: Wies / Care Luxemburg

19.02.2018 Doneck Euroflex produces its printing inks in a climate-neutral process and presents water-based inks on the basis of renewable resources!

“We think green!” – Doneck Network presents its image under this motto at this year's Proflex.

The printing ink manufacturer from Luxembourg has actually done everything possible to prove that it takes the topic of sustainability very seriously.

Since January 2018, Doneck Euroflex has modified its manufacturing facility in Luxembourg to a climate-neutral process. For years, the company has already relied on electricity from hydropower and now also uses natural green gas. As the company activity has been recorded in a CO2 emissions record for years, it was now able to be compensated by the participation in a forest protection project in Brazil and an emission reduction program in Peru in a climate-neutral manner. This has been confirmed by the climate protection specialist ClimatePartner.

Apart from the climate neutrality of the in-house processes, Doneck Euroflex is also working on the increased use of more ecological resources. It was therefore possible to develop more-resource-efficient, water-based flexographic inks for corrugated cardboard post-print application. The Euroboard WKE series is based on the philosophy of a basic colour system, in which the traditional pigment concentrates are mixed with newly developed varnishes. In doing so, significant parts of the traditional acrylate resins and additives are replaced by alternatives based on renewable resources or hybrid systems. This reduces the use of crude oil-based chemicals and lowers the resource-related CO2 footprint of the printing ink used.

With the self-marketed automatic dosing system EUROMIX, the Doneck Network offers the manufacturers of corrugated cardboard the possibility of applying not only the conventional but also the newly introduced printing ink chemicals according to customer requirements in order-related applications by using different varnishes.

“Of course, our sustainability strategy determines our daily actions in many aspects. Numerous projects to avoid unnecessary waste, to increase energy efficiency through to a more environmentally friendly vehicle fleet help us to constantly reduce our environmental impact,“ Managing Partner Arndt Breitbach explains.

Photo: Certificate climate-neutral company (Doneck Network)

13.10.2017 Doneck Network banks on climate-protecting vehicle fleet

Within the framework of its sustainability strategy, the Doneck Network has once again invested in the climate-friendly vehicle fleet this year. 75% of the company's own transport fleet now drives with the latest engine technology conforming to the Euro 6 standard. This reduces the use of fuel by 20% and also lowers CO2 emissions.

In addition, the vehicles are equipped with modern telematics systems that help with the optimisation of route planning and individual driving behaviour, including the saving of resources. Employees are specially trained and sensitised for this. To that extent it is no coincidence that a Doneck Network driver has been crowned "German Champion of the Federal Traveltainer League" twice in a row by telematics operators on account of his outstanding individual driving behaviour, based on comparison data with other drivers.

Doneck Network has also taken the first step towards e-mobility for passenger transport, too. The company has invested in its first fully electrically operated vehicle, with which many short-haul routes and local traffic can be covered electrically. Since Doneck Euroflex purchases exclusively CO2-neutral electricity, every kilometre driven with the new e-mobile is free from CO2 emissions.

"Striving for ever greater sustainability is firmly anchored in our corporate policy", says Arndt Breitbach, managing partner of the Doneck Network. "We are currently working on further important projects for the saving of resources, in particular in the areas of energy and waste."

Doneck Euroflex has already had its management system certified to EN ISO 14001 by the TÜV Saarland on a regular basis since 2010 and its sustainability strategy is based on ISO 26000.

Photo:Doneck Network

01.07.2017 Clean water for midwives and mothers at two maternity clinics in Niger!

The co-operation and sponsoring of Doneck Euroflex with Care Luxembourg made it possible in 2016 to connect running water to two maternity clinics in Timia and Krip Krip in northern Niger with the aid of wells.

The preparations began in December 2015. Two technicians, an electro-mechanical engineer and a hydro-geological engineer assessed the scope of the necessary construction and installation work. The two maternity clinics were supplied with solar power in February 2016 so that groundwater can be pumped into the clinics.

The pipe-laying work, the preparation of the pumps and their cabling with the pump systems in the wells began in the summer (August and September) with employees from a local partner, HED Tamat. After that plumbing, masonry and pump work was carried out in the clinics to connect the water supply. Water towers were built to ensure the sustainability of the water supply. The water towers were manufactured in the town of Agadez and then transported carefully to the project region. The water towers were made of stainless steel and sheet metal. Each tower holds a volume of 5 m³. The water tower in Krip Krip fills up within 50 minutes, that in Timia in less than 35 minutes. The water systems went into operation in October 2016. So far both installations have functioned without any trouble and are supplying both maternity clinics with clean drinking water.

A young woman in Krip Krip expressed her joy at the running drinking water as follows: "Unbelievable, but true. Never in my life have I seen a dripping water tap in such a remote place as Krip Krip. We thank God, HED Tamat, their managerial staffs and their partners that they have provided our maternity clinic with the urgently needed running water."

Thanks to Doneck's generous donation, the hygiene conditions in two maternity clinics in this remote area of Niger have been changed permanently and improved enormously.

Editors: Care Luxemburg and Doneck

Photo: Care Luxemburg

05.06.2017 Doneck Ibérica strengthens its team with Alexis Mur as Technical Sales Director

Due to the increasing success of the Doneck Network in Spain, Doneck Ibérica S.L.U. is pleased to have appointed Alexis Mur as its Technical Sales Director.

Alexis Mur is considered to be an absolute expert for the Spanish market when it comes to printing inks. Apart from his high level of competence he also has a highly dynamic personality. He will now use these positive characteristics to support the Doneck Network team: Since April 2017 he now manages the sales activities in Spain and Portugal, and also supports technical sales in France.

Alexis Mur gained his excellent reputation at a medium-sized Spanish printing ink manufacturer. “It has always been extremely important to me to work in an owner-operated company with a flat hierarchy and short communication channels, as this forms the basis for optimal customer service. At Doneck Network, it is not only the enormous flexibility but also the advanced production technology and performance capability of the products that convince me. As well as the exceptional unique selling points such as e.g. printing inks for direct contact with food products or the fully automatic Euromix dosing system”, says Alexis Mur, pleased about his new professional challenge.

“We are delighted to have Alexis on board, as his vast experience and high level of commitment are a great benefit for our Spanish customers. Even after such a short time it feels as though we have always worked towards the same goals and with a tremendous degree of customer enthusiasm", reports Roger Martínez Tonn, Business Director Doneck Ibérica

With the commitment of Alexis Mur, the Doneck Network has gained a specialist for water- and solvent-based flexographic and gravure inks, who operates on a Europe-wide basis. With automatic mixing systems and an in-house printing ink laboratory in Barcelona, Spanish customers with the appropriate printing ink series for foil and paper applications can be quickly and reliably supplied.

10.04.2017 Toyo Ink and Doneck Enter Licensing Agreement for Water-based Lamination Inks

Toyo INK Co., Ltd., a member of the Toyo INK Group, and Doneck Euroflex SA, a manufacturer of flexo and gravure inks for the European region, today announced that they, on April 1, 2017, concluded a licensing agreement that allows Doneck to manufacture and sell Toyo INK’s AQUA LIONA™ and AQUAECOL™ series of water-based lamination inks to markets in Europe. This licensing agreement is expected to strengthen the position of both companies in the competitive global packaging industry, as water-based alternatives to printing inks are projected to fuel the future growth of the industry, especially in the food packaging sector.

“We’re delighted to enter this agreement with Doneck Euroflex, a major company in the supply of liquid ink systems across Europe,” said Katsumi Yamazaki, president of Toyo INK. “We already have an established supply structure and a proven sales track record in Asia and North and South America. The new licensing agreement will allow us to strengthen our existing water-based liquid inks operations on a global basis by extending its supply structure to Europe, a region where its presence had been weak up until now.” 

While tapping into Doneck’s extensive distribution network, Toyo INK will strive to provide full customer support tailored to individual market needs and to achieve shipments of 1,000 tons per year during the company’s next mid-term management plan that runs from fiscal 2018 through fiscal 2020.

“We are happy to introduce this unique water-based technology which could lead to increased environmental sustainability. We are proud that Doneck Network was chosen by Toyo INK as partner for AQUA LIONA™ and AQUAECOL™ for the European market”, said Arndt Breitbach, Managing Director and main shareholder of the Doneck Network.

Toyo INK is a pioneer in retort technology development. The AQUA LIONA™ series of water-based flexo lamination ink is the first of its kind to support high-end retort applications, exhibiting excellent printability at high-speeds. The AQUAECOL™ series of water-based gravure lamination inks features a high pigmentation design that helps it achieve excellent printability and a high resolution. In addition, AQUAECOL™ is suitable to a wide range of applications from snack to retort food packaging.

Both AQUA LIONA™ and AQUAECOL™ use as their base resin, a water-soluable urethane resin engineered with Toyo INK's unique polymer technology. As a result, these inks demonstrate world-class printing results and quality while adhering to strict chemical substance regulations and guidelines, such as the Swiss Ordinance and the European Printing Ink Association.

AQUA LIONA™ and AQUAECOL™ will be showcased at the Toyo INK Group booth at the interpack 2017 packaging exhibition in Dusseldorf, Germany in May.

About Toyo Ink Co., Ltd.: 

Toyo INK, a wholly owned subsidiary of Toyo INK SC Holdings Co., Ltd., oversees the Group’s Printing and Information and the Packaging Materials business segments. It is the driving force behind the Group’s graphic arts companies in Japan and abroad. Leveraging its high technical expertise, the company brings color and function to virtually all aspects of life. In addition to high quality, high value-added, environmentally friendly printing inks for every type of printing, the company provides tools and solutions for consumer safety and security including printing process standards support, assistance with energy saving, materials saving and environmental response, universal design and food sanitation management. For more information, visit www.toyoink.jp/en/release/2017/17041001.html

17.03.2017 Tense delivery situation for titanium dioxide entails price increase for white printing inks as well as the use of substitute quality products

Tense delivery situation for titanium dioxide entails price increase for white printing inks as well as the use of substitute quality products

We would like to inform you that we are forced to increase our prices for white printing inks as of April 1st 2017 due to the tense situation on the titanium dioxide market.

As you will see from our homepage, the key supplier of titanium dioxide, Huntsman, reported a major fire at its factory in Pori, Finland on January 31st 2017 and declared it as a case of force majeure. The factory has an annual capacity of 130,000 metric tons, which corresponds to about 10 % of the quantity required by the European market. As titanium dioxide pigments for printing ink applications were primarily manufactured in Pori, we estimate that approximately 40- 50 % of the European requirements for flexographic and gravure inks were covered there. The reasons for this high market share are the high gloss quality and the particularly low abrasion properties of the quality products manufactured there.

According to the information we have so far, the Pori plant will be out of operation at least until the end of the year. As these qualities are not produced at any other Huntsman site, printing ink manufacturers are forced to procure an appropriate quantity of substitute quality products. This poses a great challenge, as European titanium dioxide suppliers have recently considerably reduced their on-hand stocks, and Asian manufacturers also have limited supply capacities due to intensified environmental requirements. The consequence has been a drastic increase in titanium dioxide prices by 30 - 40 % over the last few weeks. 

As the pigment qualities from Pori used by the majority of printing ink manufacturers are no longer available, we must rely on using substitute pigments from Huntsman or other manufacturers as of March 2017. Although the Doneck network is working at top speed to also ensure the properties of the former pigment qualities with alternative titanium dioxide qualities, our white printing inks may nevertheless have less gloss quality and higher abrasion behaviour. We are currently carefully testing the alternatives in our laboratory to the best of our knowledge and judgement. If delivery specifications agreed with certain customers should deviate from the former ones, we will inform these customers separately and discuss the further procedure. In any case we recommend that special parameters or product properties not explicitly agreed with our company be carefully checked once again before production printing.

More information: PR VdL 02 2017 (PDF)

Photo: Doneck Network

16.02.2017 Key titanium dioxide supplier Huntsman reports large-scale fire in Pori works – tight situation for white printing inks

Key titanium dioxide supplier Huntsman reports large-scale fire in Pori works – tight situation for white printing inks

According to a press release dated 31 January 2017, Huntsman reported a fire at its works in Pori on its homepage. Pori has an annual production capacity of 130,000 metric tons, which is equivalent to about 10 % of the European market requirement.

Although Huntsman has pledged to get the production facility up and running again as soon as possible, it is at present still unknown how long that will take.

Generally speaking, this accident has hit the titanium dioxide market at an unfavourable time, since the few European manufacturers have been running their on-hand stocks down for some time now. It is doubtful whether the European titanium dioxide industry can serve market demands adequately with this limited capability to deliver.

Huntsman has other European production facilities that may be able owing the circumstances to provide substitute qualities. Nothing is known at present about future delivery capabilities.

The Doneck Network is working flat out on solutions to secure capability to deliver white printing inks. We hope that the situation will stabilise in the very near future.

If delivery specifications should differ from previous ones, we will inform the customers concerned promptly. In any case we recommend that special parameters or product properties not explicitly agreed with our company be carefully checked once again before production printing.

The Doneck Network will ensure that, in the current situation, no customer will be at a disadvantage with regard to readiness for delivery and that merely the previously normal required quantities will be covered.

More information: EUPIA PR 02 2017 (PDF)

Photo: Karri Laihonen /Yie

12.01.2017 New Year starts with Ian Carmichael as Technical Sales Director – UK and big upgrade of all Doneck Network laboratories

Right at the start of 2017 the Doneck Network is strengthening its activities on the UK market. With the appointment of Ian Carmichael as Technical Sales Director UK we have succeeded in acquiring the services of someone with many years of printing ink experience in a medium-sized company. Ian knows the world of flexographic and gravure printing like the back of his hand and has decades of management experience. Together with Ian we want to strengthen the position of the Doneck Network on the UK market still further.

Our deliberations always revolve around our customers. In order to continue to develop our local customer service, we will be significantly upgrading the laboratories of our subsidiaries so that we can check local residual solvent contents, measured values for bonding and the coefficient of sliding friction as well as light and weather fastness. In total a six-figure sum has been invested for this.

Ian Carmichael is delighted: "I'm very pleased to have been accepted so positively into the Doneck Network. I'm looking forward to working with the Doneck Network Team. Together with them I want to develop the sales, technical service and Doneck product range for our UK customers."  

19.12.2016 Product safety offensive in the Doneck Network for specialist water-based ink applications!

No matter whether they are printing inks for direct food contact, for compostable packaging or for use with baking. The Doneck Network has developed proven ink series for these specialist applications.

Food packaging has to fulfil a variety of functions. Its primary task is to protect the respective product on its journey from packing by the manufacturer to consumption by the consumer. This protection may be against factors ranging from damage and contamination to environmental influences (temperature, precipitation, sunlight etc.). Nevertheless, the first priority is to protect people from migration of substances between the product and the packaging and resulting contamination. Packaging facilitates the transport of the products from the producer to the POS (Point of Sales) and thence to the consumer. Once they have arrived there, they should be storable. The packaging is, furthermore, also the source of information regarding ingredients, origin etc. In addition, it is the marketing instrument for sale at the POS and for advertising the product. The consumer decides whether or not to buy in just three to seven seconds. In a survey, 85% of consumers indicated that the coloured design was the main reason for their decision to purchase. If the packaging needs for a product are diverse, then the requirements for food packaging are just as varied. Added to these are the technical properties and requirements, such as materials (paper, films) and their usage from production to disposal. Will the packaging be exposed to high (e.g. when heated in an oven) or low (e.g. when cooled in a freezer) temperatures? It is in direct contact with the food? Must the packaging be compostable? These and many other questions underline the high demands that are made of food packaging.

Apart from the technical printing specifications, the printing ink manufacturer must take appropriate account of these requirements in particular. The Doneck Network, which enjoys a good reputation on the market for consumer goods applications and whose management system is hygiene certified to DIN EN ISO 22000, has been approached increasingly frequently in the past by packaging manufacturers regarding products for the specialised applications mentioned above and has developed a suitable ink series for this purpose.

The Euro-Contact series of water-based inks used in combination with an overprint varnish from Doneck are suitable for direct contact with food. This opens up entirely new dimensions for the food packaging industrial sector. The product safety management of the Doneck Network classes this product application as particularly sensitive and uses the services of an independent, accredited laboratory to ensure compliance with food safety law. The Doneck Network laboratory teams have carried out painstaking development work and have created an ink series that has been tested and certified by the ISEGA. These inks are used for the printing of cardboard; they can be used for post-printing on coated, uncoated and smoothed papers, and for pre-printing on uncoated papers. For example, fruit and vegetable trays, pizza cartons and cake mats may be printed with this printing ink series. The Euro-Contact range scores points for its excellent printability and very good stability at the printing machine.

A still greater challenge for the printing ink developers of the Doneck Network is presented by the use of printing inks for muffin cups. Because the paper muffin cups are heated together with the food in the oven to a temperature of 220°C for a significant length of time, the issue of migration arises once again under these more demanding conditions. Even at temperatures as high as this, there must be no detectable transfer of ink substances to the food or, as the case may be, compliance with the legally stipulated SMLs (specific migration limits) must be maintained. Furthermore, a special selection of raw materials must be evaluated with the purpose of ensuring that they cannot break down to produce harmful substances at temperatures as high as this. The ISEGA certificate that has been issued confirms the safety of the Euro-Food WSG ink series for printing muffin cups.

A completely different, but no less important market trend is the demand for the compostability of printed packaging. Of importance here is the printed inks that is used as well as the other packaging components. As the result of a lengthy series of tests by independent experts, the Doneck Network has been able to determine that, by making the appropriate selection of pigments, several ink series for different applications may be considered to be compostable in accordance with EN 13432 and can be marked with the “OK Compost” and “OK Compost Home” conformity marks. All of the components of the ink series have been undergone rigorous tests to check their respective heavy metal content and ecotoxicity. Evidence that there is no impairment whatsoever of plant growth is provided by 20-day cultivation tests of cress and spring wheat.

The water-based Euro Food ink series was developed accordingly for food packaging made of paper. This ink for bags and wrapping paper also meets the standard for bleeding resistance according to EN 646 and is odourless as well as low migration. The Euro Film printing ink series has been developed for the plastic film processing industry. It is characterised by good printability at the machine and good adhesion and resistance on PE/PP. The Euro Nap printing ink series has been developed for napkin and table covering applications. Used on tissue materials, such as paper napkins, pocket tissues, toilet paper or airlaids, this printing ink is odourless and gives good printing results on porous substrates.

“We have invested extensive development efforts and considerable testing costs in these product innovations in order to enable us to guarantee high product and consumer safety. I think that this effort has been very worthwhile for the consumer,” says Edgar Becker, Managing Director of Sales, with regard to the new printing ink series.

Photo: Paprika packaging for direct food contact

25.10.2016 New partnership with the Doneck Network: clean drinking water for newborn babies and their mothers in Niger

After years of consistent social commitment in the company's immediate surroundings, the mid-size printing ink manufacturer Doneck Euroflex, which is based in Grevenmacher and specialises in food packaging, has decided to take new roads. Together with CARE, the company has developed a concept that is tailor made for its strategy and with which management and employees can also show their solidarity on the international stage, too. 

Specifically, the Doneck Network is supporting two maternity clinics in Niger this year. Niger is the world's poorest country and has at the same time the highest rate of mortality of mothers and children during or shortly after birth. Statistically, one in seven mothers dies while giving birth. The two partners are tackling this problem in the first year of their cooperation. Thanks to a generous donation, the maternity clinics will be connected to a clean water supply so that the midwives no longer have to carry the water 400 or 1000 metres respectively from the well to the clinics themselves. In this way the hygiene in the clinics and thus the health of the newborn babies and their mothers will be improved. Day by day, with each new birth, the dramatic mortality rates are being reduced a little more. 

The cooperation is initially planned for three years and, apart from the water supply to the clinics, is also dedicated to supporting nutrition centres for children and improved nutrition in primary schools.  

photo: Doneck Euroflex Managing Director Arndt Breitbach and CARE President Robert Schadeck following the signing of the contract

29.09.2016 Oscar meets Jack: Doneck Network sponsors chameleon!

The new chameleon "Jack" replaces the stolen "Freddy" in the Grevenmacher butterfly park.

On the first weekend in September, "Freddy" the panther chameleon was reported as having been stolen from the butterfly park in Grevenmacher. The 15 cm-long animal was stolen from its tropical terrarium. The police in Luxembourg are still investigating this case.

On hearing the news of the theft, Doneck Euroflex reacted immediately and made a gift of the new panther chameleon "Jack" from Madagascar. The attraction was missing from the butterfly park and the season wasn't yet over. The official presentation took place yesterday evening. "Jack has settled in nicely and feels right at home here", the animal keeper from the butterfly garden told us. "It was our pleasure to sponsor the new chameleon. We have some commonalities: our key visual is "Oscar" the chameleon. It is our image carrier and increases attention of our water-based and solvent-based printing inks. Amongst other things Oscar can be seen on our trucks, which drive all over Europe", commented Arndt Breitbach about this unusual sponsorship.

A chameleon can change its body colour very quickly and thus adapt itself to its environment, just as Doneck Euroflex adapts to the special wishes of its customers. The Doneck Network wishes "Jack" a long and happy life in the Grevenmacher butterfly park.

21.07.2016 Doneck Euroflex: 1st Health Day

A healthy workforce for a healthy company – Doneck Euroflex has introduced its corporate health management system (health promotion) under this motto.

Arndt Breitbach, Managing Director, was able to welcome 125 employees in glorious summer weather on the company’s premises in Grevenmacher on Friday, 8th July, 2016. The aim was to rouse the awareness of the workforce to the topic of “Health” and to introduce the in-house health promotion program. For years, the medium-sized printing ink manufacturer has already installed a program including influenza vaccination, water, and ergonomic workplaces for its employees.

The 1st Health Day started off with a group of colleagues who came to work by cycle instead of using the car. They all enjoyed a healthy fitness breakfast from 8 a.m. The breakfast was rounded off by a lecture on “Nutrition”. Six health stations were available in total, offering advice and information to the Doneck staff. Eyesight and hearing were tested. The health check-up included the measurement of blood pressure, blood glucose and cholesterol levels. E-biking was called for at the cycling station. The employees had the opportunity to obtain ergonomic advice directly at their workplace to enable the correction of posture and equipment. The staff met up with two trainers for a sporty workout. All those who were particularly ambitious could have points entered on their “Active card” after the activities, enabling them to take part in the competition with ten sports-related prizes.

“I’m delighted that so many colleagues actively took part and that the first health day was so well accepted,” comments Rita Knippel, PR Manager. “A successful event and a great start to our health promotion program” adds Arndt Breitbach, Managing Director of the Doneck Network.

23.05.2016 drupa 2016: "Link to ink" - Arndt Breitbach taking part as an expert

 

The German printing ink industry is celebrating a premiere at drupa 2016 in Düsseldorf. From 31st May to 10th June 2016, the specialist printing-inks group of VdL (the German varnish and printing ink industry federation) will present the versatility of printing inks and varnishes in twelve blocks of lectures. The themes of the presentations range from the composition of printing inks through their life cycle and to questions of the safety of packaging. Colour as a marketing tool will also be illuminated. In a look into the future the potential of digital printing and screen printing will be considered. The lectures are in German and in English and will be given on different days.

Arndt Breitbach, Managing Director of the Doneck Network will take the lecture prepared jointly with the specialist group of the VdL on the subject "The versatility of water-based printing inks: yesterday - today - tomorrow" and present it, in German, on Thursday 2nd June at 16:00. The credo of the European printing-ink specialists says: "The technical peak of water-based inks has not yet been reached!" 

The lecture venue "Link to ink - The combined ink know how" is in hall 3, stand B16.

18.02.2016 Proflex 2016: Doneck Network – focus on product safety

The mid-size European printing ink specialist for high-quality water and solvent-based flexographic and gravure inks is taking part in the Proflex for the fifth time in 2016.

"Our solvent production has been in full swing again since the beginning of the year. Thanks to our modern machine pool we are thus equipped for even higher performance. Many foil processors can now avail themselves of our complete product range once again", reports Arndt Breitbach, managing partner in the company. 

The German-speaking sales team will inform trade visitors to the exhibition booth in Stuttgart of news from the Doneck Network.

"In research and development we have expertly extended and further developed the internal analysis in our modern laboratories, in particular in the water-based printing inks segment. We are thus at the cutting edge in incoming pigment checks with regard to avoiding undesirable contamination. In addition, we have taken a further step towards product and consumer safety this year with the certification to DIN EN ISO 22000 Hygiene", comments Edgar Becker, Managing Director Sales of the Doneck Network.

 

02.12.2015 Excellence in Flexo: Kivo Plastic Verpakkingen wins with printing inks by the Doneck Network!

Dutch manufacturer of flexible packaging, Kivo, has taken out 1st prize in the 1st EFTA Benelux Flexo Awards using printing inks by the Doneck Network.

The European Flexographic Technical Association Benelux (EFTA-Benelux) currently has 90 members, and was founded in 1981 for flexographic printing companies in the Benelux countries. Its aim is to inform and continue to educate the industry on technical innovations and developments.

The first ever EFTA Benelux Flexo Award was presented at the Hilton Hotel in Antwerp on Thursday 26 November 2015, with flexographic printing providers from Belgium and the Netherlands competing for it in seven different categories. The winners are also nominated for the 2016 European Flexo Award Europa.

Kivo Verpakkingen claimed first prize in the category for flexographic printing on short-grain film with “Chicken Wings”, which was printed using inks supplied by the Doneck Network. The judges comprised experts from various disciplines within the flexographic printing industry.

The winning food packaging was printed on Windmöller & Hölscher’s Miraflex using the four-colour process with a 122-lpi cliché grid and a 400l/cm anilox roller. 

“We’re pleased about our customers’ high quality standards, and like the fact that our products are contributing to such outstanding print results. Our very positive expectations for our solvent-based ink systems have been confirmed,” says a happy Arndt Breitbach, Managing Director of the Doneck Network.

10.11.2015 New website design!

The relaunch of the new Doneck Network website sees the company present a modern design and high level of customer service.

 

Doneck Euroflex’s new website features a modern design and technical advancements. The clear layout allows visitors to quickly gain an overview of all services, while the Applications section provides detailed information on Doneck’s product range. 

 

Corporate responsibility in terms of quality, the environment, staff, products and sustainability is a key focus area, and one in which the Doneck Network commits to continuous improvement. In addition to regular certification assessments, Doneck was also the first printing ink manufacturer to be certified for food safety under ISO 22000 in spring 2015.

 

“The relaunch not only offers our clients an improved service, but also a modern, informative website. The new login enables our customers to track their printing-ink orders – is it still at the production plant, or already in a truck making its way across Europe to the print shop? And the five language versions allow us to speak to our European customers in their native language,” says Arndt Breitbach, Managing Director of the Doneck Network. 

 

The website is extremely user-friendly, as it can also be retrieved on-the-go via mobile end devices (Smartphones and tablets), while the responsive design creates absolute added value for users.

 

There’s a lot more to discover on the new Doneck website: See for yourself at www.doneck.com

13.08.2015 Together with the Dolphins we bring colour into your life!

The Europe-wide manufacturer of water-based and solvent-based flexographic and gravure printing inks has becoming the title sponsor of Trier’s successful Doneck Dolphins in the national wheelchair basketball league. Both crews have a lot in common. Speed, team spirit and an international squad are all guarantors for fair contests, whether on the court or on the printing ink market. The Doneck Network has supported the Dolphins as a jersey sponsor for the last two years, and in doing so has come to know and appreciate this fascinating, fast-paced and exciting sport. 

“We are pleased to have now been able to further develop the two-year-old partnership as title sponsor of the Dolphins. We hope the new Doneck Dolphins will gel together quickly, and have a successful season. Like the Doneck Network, the Dolphins have in recent years also proven that, with team spirit and passion, even underdogs can counterbalance the financial advantages enjoyed by the top dogs”, says Arndt Breitbach, Managing Director of the Doneck Network.

29.04.2015 Doneck Euroflex the first printing ink manufacturer to be certified for food safety according to ISO 22000!

The medium-sized printing ink specialist for high-quality water-based and solvent-based flexographic and gravure printing obtained DIN EN ISO 22000 certification in February 2015.

Ensuring safe, hygienically flawless food for consumers is the top objective of HACCP. A HACCP plan includes risk analyses to identify and prevent chemical, physical or biological contamination. In order to comply with these requirements, Doneck Euroflex put all its business processes to the test, optimised them where necessary, and introduced systematic control points. This has been formalised in an ISO 22000-compliant hygiene management system and assessed by an accredited certification centre.

As a manufacturer of printing inks for of packaging, the Doneck Network feels particularly responsible for strengthening consumer safety in relation to food packaging.

“We are proud to be the first printing ink manufacturer to be certified under ISO 22000. Product safety is a key focus of our company policy!” says Arndt Breitbach, Managing Director of Doneck Network.

02.02.2015 "Welcome to Doneck World"

The medium-sized specialist in high-quality water and solvent-based flexographic and gravure printing inks had an eventful 2014, and will be attending Proflex 2015 high in confidence.

As has been the case over the last three years, the Doneck Network team is once again looking forward to attending Proflex: “After what was a very turbulent year for us, we are optimistic about being able to overcome the challenges ahead and take advantage of our opportunities. The fire at our solvent-based ink factory on 6 August 2014 was definitely a huge shock for all of us initially. But during this difficult time, the Doneck Network team proved it was able to competently and reliably implement its contingency plan when required. With this knowledge and the experience gained, we are approaching the New Year with optimism,” reports Arndt Breitbach, the company’s Managing Director.

The expert audience at Proflex in Stuttgart will be attended to at the stand by the Doneck Network’s German-speaking sales team. The advanced low-migration ink series for package printing, along with the extended range of solvent-based inks, is set to spark great interest. The technically enhanced automatic “Euromix” dosing system will also be presented.

“We particularly want to thank our customers for their incredible loyalty and encouragement, which was expressed to us in many different ways. It helped us get back on our feet quickly during this difficult situation. This incident has meant that relationships with our customers and their needs, as well as joint dialogue, are the core focus of our actions” concludes Edgar Becker, Managing Director Sales.

We look forward to seeing you at Proflex 2015!

11.02.2014 Capacities expanded for solvent-based packaging inks!

New investment package made for flexographic and gravure printing inksThe Doneck Network can look back on a very successful 2013. The high volume of orders in the water and solvent-based flexographic and gravure printing ink sectors last year saw a constant rise in the Doneck Network‘s market share.

The increased attention from prominent European packaging manufacturers in the solvent-based flexographic and gravure printing ink sectors prompted us to last year implement an extensive investment package to expand capacities and raise safety standards.

"By expanding our production technology, we increased the capacities in this area by a further 5,000 tonnes a year. Starting up a state-of-the-art CO2 extinguisher system allows us to protect solvent ink production and storage in a special way so as to minimise fire risks. The Doneck Network is working on permanently improving safety standards as part of the OHSAS 18001, focusing on occupational safety. Further investments are already in the pipeline!" says Arndt Breitbach, Managing Director of the Doneck Network, explaining the long-term business strategy.

Doneck Euroflex is now the largest medium-sized manufacturer of water and solvent-based flexographic and gravure printing inks in Europe. Under the motto of „Flexographic inks for Europe“, the Luxembourg-based  company has the Doneck Network and four subsidiaries across Europe in England, France, Spain and Hungary.

19.12.2013 The Winner is: MLB Opercula & Doneck Network

For the 2nd time in a row, the Doneck Network has been named among the winners of the French “Prestiges hélio 2013”. The prize for outstanding print products in 2013 was awarded by specialist magazine “Prohèlio – dem Verband zur Förderung des Tiefdrucks” for the 25th time.

The jury, consisting of French students from the graphics industry and European experts from the technical printing industry, joined forces to assess and award prizes to the various pieces of work, which had been submitted as models in various categories.

The Doneck Network scored points for its printing ink used on the top ranking print product, the Baïko poire yoghurt tub, and took out the prize for best label. The print shop responsible for the yoghurt tub was MLB Opercula (France). A total of 14 print products from the intaglio printing industry received awards.

Over 200 guests were invited to the prize-giving ceremony, which was a glittering affair held at the Musèe de l'air et de l'espace du Bourget (aerospace museum at Paris’ Le Bourget airport) in November 2013.

10.10.2013 The start of an unusual partnership: colourful chameleon meets dolphin!

The start of the 2013/2014 season sees the Doneck Network chameleon adorn the jerseys of the Goldmann Dolphins Trier in the German wheelchair basketball league (RBBL).

"We have found an attractive sponsoring partner in the Dolphins, connecting us to one another in more ways than first thought," explains Arndt Breitbach, Managing Director of the Doneck Network. "Just like the Goldmann Dolphins, we too are able to constantly compete with our bigger, richer rivals. Speed, team spirit and international diversity (3 Canadians, 2 Latvians, 1 American, 1 Brit and 3 German players) ensure that both of us leave the field victorious after a fair trial of strength. We wish the entire Goldmann Dolphins team, and particularly all the fans, a successful season filled with exciting games."

Founded in Trier in September 1977, and based in Grevenmacher for the last 15 years, medium-sized printing ink manufacturer Doneck Euroflex S. A. can look back on a history spanning more than 36 years. The company makes water and solvent-based printing ink for the intaglio and flexo printing sectors of the European printing industry. The Doneck inks can be found in a vast number of everyday products, ranging from paper bags, envelopes, gift wrapping, napkins and corrugated cardboard, to foil wrap and food packaging. An international team currently consisting of 150 staff, works in Grevenmacher (Luxembourg), as well as the European branches in England, France, Spain and Hungary.

The dolphin and colourful Doneck chameleon "Oscar" are breaking new ground, working together to score points and enjoy what is hopefully an exciting and successful season.

29.08.2013 Doneck Network: Flexographic Inks for Europe!

The Doneck Network to attend Proflex 2013 for the third year in a row.The Doneck Network’s international sales team will provide industry specialists in Stuttgart with extensive, detailed information and advice on the printing ink manufacturer’s wide range of products. Apart from the products and market sectors, the stand will also feature the technically advanced “Euromix” dosage system, and visitors will be able to familiarise themselves with functions, options and applications directly on the spot (stand no. 44 and 45). The focal point of the Doneck Network stand will be the annual sporting attraction. This year, guests can test out their accuracy and win vouchers for Doneck Network ink.

Edgar Becker, Managing Director of Sales reports that “the strict requirements and innovations in the food packaging sector have challenged us and demanded a high level of expertise. These technical innovations and competencies are incorporated into our products, for the benefit of our customers. We also continue to concentrate on our key areas of product specialisation and extensive customer service. The Doneck Network has clearly defined plans for the next three years: The customers and their needs are the main focus of our activities, and we are helped in this by the continuous development and expansion of the Doneck Network.”

21.06.2013 Doneck Network: Social/Sport Sponsoring!

Supporting the “Dolphins” wheelchair basketball team in Trier

The Dolphins called for donations as part of the major “Meine Hilfe zählt” campaign in March 2013. And for a great cause: The Dolphins reached the final of the Challenge Cup. But they needed help to cover the high costs of travelling to Badajoz in southern Spain, some 2,000 km away.

We quickly decided to support the Trier Dolphins and this worthy cause – with a cheque for 1,000 Euros. And this was well deserved: The Dolphins returned home with a silver medal, and Dirk Passiwan (4th from left) was named the tournament’s most valuable player! This therefore marks the end of one of the most successful seasons for the Dolphins. We hope they enjoy their break, and wish them all the best for the new season, with many successful and exciting games to come!

23.04.2013 Doneck Network: Social Sponsoring

Supporting for Foyer Pietert in GrevenmacherOn 23 April 2013, we were able to hand over a cheque for 1,000 Euros to the “Foyer Pietert” in Grevenmacher, which houses 18 physically and mentally handicapped people aged 16 to 53 requiring 24/7 care. Half of these people have ended up in their situation as a result of accidents, while the others have been that way since birth. The Foyer Pietert is distinguished by a cosy, informal atmosphere and very close contact between residents and carers. This takes a lot of the burden off family members, as the patients are highly restricted in terms of their activities, and can only participate in public life to a very limited extent. Great emphasis is placed on integrating residents into the Grevenmacher community. It’s all about inclusion here, whether this be at regular events such as concerts and parties, or in normal everyday life.

In view of our corporate social responsibility, we want to support the work of “Foyer Pietert” and Amicale (the sponsor association for Foyer Pietert) through our donation. The idea of social sponsoring came about when Hereditary Grand Duke Guillaume of Luxembourg and Hereditary Grand Duchess Stephanie of Luxembourg paid a visit to our premises in January this year. The Doneck donation will be used to buy an electric motor for the property’s bike, which will make bike rides much easier.

29.01.2013 ROYAL VISIT TO DONECK EUROFLEX

Hereditary Grand Duke Guillaume of Luxembourg and Hereditary Grand Duchess Stéphanie of Luxembourg came to honour the Doneck Network.Several limousines, a police escort and security denoted the major event, as the Hereditary Grand Duke and Duchess arrived at the Potaschbierg at 2.30pm on Monday 28 January. Arndt Breitbach (Managing Director) and Tom Theves (First Counsellor of Embassy, Ministry of Finance and Foreign Trade) welcomed the couple, together with a committee consisting of Robert Dennewald (President of Fedil), Nicolas Soisson (Director of Fedil) Edgar Becker (Managing Director Sales) and further members of Doneck Euroflex.

After the reception and company presentation, the entire committee embarked on a guided tour through the factory, with its state-of-the-art, innovative printing ink manufacturing technology. From raw materials to production to the laboratory, the guests were familiarised with all stages of the printing ink production process and its features. The successful royal visit was rounded off with an open discussion session and cocktails.

"We were very pleased about the visit and the interest shown in our company. It was a huge honour for us to welcome the kind, enthusiastic Hereditary Grand Duke and Duchess to our company and introduce them to the world of printing inks,” said Arndt Breitbach after the visit.